KÁRMÁN ANDRÁS pénzügyminiszter: Én továbbra is csak azt tudom képviselőtársamnak elmondani, hogy ma több mint 440 ezer nyugdíjasnak nincsen havi 140 ezer forint nyugdíja. 2008 óta a minimálnyugdíj szintje nominális értelemben változatlan, miközben több mint százszázalékos infláció történt ezalatt a magyar gazdaságban. A bérektől nagyon jelentősen leszakadtak az átlagnyugdíjak: míg 2010-ben közel 75 százalék volt egy átlagnyugdíj egy átlagbérhez képest, ma ez alig haladja meg az 50 százalékot. Ez egy nagyon szándékos döntése volt a Fidesz-kormánynak, hogy az idősek, a nyugdíjasok ellátását nem tette fókuszba, és hagyta, hogy leszakadjanak. Anélkül, hogy ezen érdemben változtatna bárki, nem lehet arról beszélni, hogy Magyarország hatékonyan lépett fel a szegénység elleni küzdelemben, de ezt mi meg fogjuk valósítani, és a programunknak megfelelően emelni fogjuk a nyugdíjakat. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés