DR. KISS MÁTÉ ZSOLT, az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság 2026. június 3. napján megtárgyalta a „Magyarország Alaptörvényének tizenhatodik módosítása” címmel benyújtott, T/51. számú törvényjavaslatot. A bizottság a házszabály 44. és 45. §-a alapján lefolytatta a javaslat részletes vitáját. A bizottság eljárása során megvizsgálta a házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelmények teljesülését is, és többségi döntéssel megállapította, hogy a törvényjavaslat megfelel a vonatkozó rendelkezéseknek.

A bizottság a részletes vita során egy képviselői módosító javaslatot fogadott el. Magyar Péter miniszterelnök úr mint képviselő nyújtott be módosító javaslatot, mely alapján az Alaptörvény R) cikk (4) bekezdésének csupán a második mondata kerül hatályon kívül helyezésre, nem az egész (4) bekezdés. A bizottság a házszabály 45. § (5) bekezdése alapján a támogatott képviselői módosító javaslatot magában foglaló, részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot fogadott el.

Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat egyik legfontosabb eleme a miniszterelnöki megbízatás időbeli korlátozása. A bizottság hosszas vitát folytatott ezen pont vonatkozásában. A közhatalom gyakorlása nem lehet korlátlan, és egy egészséges demokráciában szükség van olyan alkotmányos garanciákra, amelyek biztosítják a politikai megújulást, az elszámoltathatóságot és a hatalom túlzott koncentrációjának megelőzését. A nyolcéves korlát azt üzeni, hogy a miniszterelnöki tisztség nem birtok, hanem időben korlátozott közjogi megbízatás.

A bizottság egyetértett abban, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó szabályozást szükséges rendezni, ugyanakkor az ellenzéki képviselők által megfogalmazott jogalkotási javaslatot nem tudta támogatni. A közfeladat ellátására rendelt vagyon sorsa nem válhat átláthatatlanná, és nem kerülhet ki véglegesen a demokratikus felelősség rendszeréből.

A módosítás harmadik eleme a Szuverenitásvédelmi Hivatal alaptörvényi megalapozásának megszüntetése. A bizottság egyetértett azzal, hogy a magyar szuverenitás védelme fontos állami feladat, azonban ennek intézményi hátterét olyan formában kell biztosítani, amely alkalmas a politikai bizalmatlanság, félelem vagy indokolatlan társadalmi megosztottság eloszlatására.

A Magyarország Alaptörvényének tizenhatodik módosításáról szóló törvényjavaslat egyszerre szolgálja a demokratikus államszervezet megerősítését, a közvagyon védelmét és a jogállami működésbe vetett közbizalom helyreállítását. A fentiekre tekintettel a bizottság támogatja a törvényjavaslat elfogadását, és én magam is erre kérem a tisztelt Országgyűlést. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a TISZA soraiban.)

(17.00)

Forrás: parlament.hu