ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja.

Kérem, most ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyezték‑e a szavazógépben. (Megtörténik.)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy igazolja‑e dr. Szucsigán László mandátumát. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 187 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül dr. Szucsigán László mandátumát igazolta.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a nemzetiségi szószóló az Országgyűlés elnöke előtt tesz esküt a mai napon.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. Elsőként sürgősségi javaslatról döntünk. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztők kezdeményezték a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/200. számú előterjesztés sürgős tárgyalását.

A javaslat szerint a törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a mai ülésnapon kerüljön sor; módosító javaslat benyújtására az általános vita lezárásáig legyen lehetőség; a részletesvita-szakasz a törvényjavaslat általános vitájának lezárásával nyíljon meg; a Törvényalkotási Bizottság a HHSZ 46. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás beérkezését követően, de a (2) bekezdésben foglalt határidő előtt értékelhesse a részletes vitát lezáró módosító javaslatokat. A sürgősségi javaslatot a honlapon megismerhetik.

Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a sürgős tárgyalás elrendeléséhez a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem önöket, elrendelik‑e a törvényjavaslat sürgős tárgyalását. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a sürgős tárgyalást 142 igen szavazattal, 50 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elrendelte.

Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend kiegészítésére tett indítványról döntünk. A TISZA képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a sürgősségi javaslatban foglaltak szerint az Országgyűlés napirendje kiegészüljön a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/200. számú előterjesztés általános vitájával a lezárásig, a kérdések tárgyalását követően.

Aki ezzel egyetért, kérem kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő kezdeményezte az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY-határozat módosításáról szóló H/170. számú előterjesztés sürgős tárgyalását.

A javaslat szerint módosító javaslat benyújtására az általános vita lezárásáig legyen lehetőség; a részletesvita-szakasz a határozati javaslat általános vitájának lezárásával nyíljon meg; a Törvényalkotási Bizottság a HHSZ 46. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás beérkezését követően, de a (2) bekezdésben foglalt határidő előtt értékelhesse a részletes vitát lezáró módosító javaslatokat. A sürgősségi javaslatot a honlapon megismerhetik.

Felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy a sürgősségi javaslat elfogadása a holnapi ülésnapon tárgyalásra kerülő előterjesztést érinti. Felhívom továbbá figyelmüket, hogy a sürgős tárgyalás elrendeléséhez a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem önöket, elrendelik‑e a határozati javaslat sürgős tárgyalását. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a sürgős tárgyalást 143 igen szavazattal, 50 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elrendelte.

Tisztelt Országgyűlés! Most a napirendi javaslatról döntünk, amely tehát kiegészült a T/200. számú előterjesztés tárgyalásával.

Bejelentem, hogy a Házbizottság mai döntése értelmében a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/200. számú előterjesztést nemzetiségi napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja‑e a napirendi javaslatot. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 17/2026. (V. 9.) OGY-határozat módosításáról történő határozathozatal. Az S/210. számú javaslatot a honlapon megismerhették.

Felkérem dr. Simicskó István jegyző urat, hogy ismertesse a személyi javaslat tartalmát.

Forrás: parlament.hu