GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Segíteni szeretnék önnek, mert nekem meggyőződésem, hogy önt megvezették a kollégái vagy a párttársai, úgyhogy én szívesen segítek ebben az ügyben, a vitnyédi tábor ügyében, mert ön azt kérdezte, hogy ki kérdezte meg a helyieket, és szerintem ez itt a legfontosabb, merthogy a helyiek véleményét érdemes mindig tolmácsolni. Ezt a TISZA-s ‑ ha jól emlékszem ‑ 96 egyéni országgyűlési képviselő számára jó szívvel javaslom, hogy tolmácsolják a helyiek véleményét, javaslatait és kéréseit a miniszterelnök úr felé. Itt pontosan ez az eset történt.

Csermajorban ugyanis egy menekülttábor működött, ahogy azt ön is elmondta szombaton a sajtótájékoztatóján. Ukrajnai menekültek voltak elszállásolva ebben a menekülttáborban, akik aztán nagyon rövid időn belül ‑ 2024 tavaszán és nyarán ‑ tökéletesen leélték azt az egyébként több száz éves, csodálatos, régi épületállományt. Most időnk sem lenne rá, csak néhány képet hadd villantsak fel! Az összes beltéri ajtót kirángatták, kirugdalták, emberi salakanyaggal kenték össze a falakat, lerugdalták az összes szanitert az összes szociális helyiségben, és így tovább, és így tovább. Tehát embermagas szeméthalom volt az udvaron, patkányok rohangáltak, és a helyiek kérték azt, hogy mi zárjuk be ezt a menekülttábort. Ez történt, bezártuk ezt a menekülttábort.

A következő kérése az volt a helyieknek, hogy takarítsuk ki, újítsuk fel ezt az épületet, mentsük meg, mert ez egy több száz éves, értékes épületállomány. A Széchenyi István Egyetem forrást biztosított hozzá, kitakarították az épületet, és elkezdődött ennek az épületnek a felújítása. A harmadik pedig nem is annyira a helyieknek, hanem az öreg cseri diákok kérése volt, hogy lehetőség szerint oktatási célra kerüljön hasznosításra az épületegyüttes.

Az első gondolata a rábaközieknek az volt ‑ én ezt maximálisan támogattam, ez egy helyes javaslat volt ‑, hogy az egyébként a Rábaközben folyó rendvédelmi oktatás céljául szolgáljon ez az épület, nemcsak nyári táborként, hanem formális vagy nem formális oktatási helyként is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), aminek aztán a vége az lett, hogy a tavalyi évben a győri egyházmegye bejelentkezett, hogy helyigénye van…

Forrás: parlament.hu