KAPRONCZAI BALÁZS oktatási és gyermekügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is, vissza kell utasítanom azt a feltételezést, hogy a TISZA-kormány bármiben is ártani szeretne az egyházi iskoláknak. Ilyenről szó sincs, és a miniszter asszony egy szót sem mondott ilyesmiről, ugyanúgy, ahogy a hat-és a nyolcosztályos gimnáziumokat sem akarja senki megszüntetni.

Nem hibásak az egyházi iskolák, és így nem is véthettek ők semmi hibát. A magyar oktatási rendszer azonban strukturális problémákkal küzd, amelyeknek a megoldása közös feladatunk. Miközben önök soha senkivel nem egyeztettek egy-egy javaslat előtt, addig a miniszter asszony éppen a múlt héten ült le az egyházi iskolafenntartók képviselőivel. Az egyeztetésen egyébként többek között arról is szó esett, hogy hogyan lehet a rendszer egészét úgy fejleszteni, hogy az ne széttartson, hanem közös célok mentén tudjon erősödni.

Szó volt a hittanoktatás kérdéseiről is, a demográfiai csökkenés helyi kezeléséről, valamint arról is, hogy hogyan tudjuk a tanulók hangját, tapasztalatait és ötleteit jobban becsatornázni a döntéshozatalba. Az egyházi oktatási fórum tagjai hangsúlyozták azt is, hogy érdemes lenne a fenntartótípusok szerinti gondolkodás mellett inkább probléma- és értékközpontú térképet készíteni az intézményekről, és a fejlesztéseket, a finanszírozást helyi sajátosságokra építve széles szakmai együttműködésben tervezni.

Ugyanakkor a tárca részéről ehhez hozzátettük, hogy mindez a méltányosság szempontjait figyelembe véve kellene hogy megtörténjen. Az egyházak egyébként nem szorulnak rá egy alapvetően már nem létező párt segítségére. Amennyiben az egyházak egyeztetni szeretnének a minisztériumokkal, ezt ‑ ahogyan az előbbi példa is mutatja ‑ bármikor megtehetik, hiszen kimondottan jó kapcsolat alakult ki már ilyen rövid idő alatt is.

(18.10)

Egyébként akár személyesen velem is egyeztethetnek, hiszen a pécsi megyés püspökkel is már több alkalommal nagyon jó és közeli beszélgetésünk volt, és egyeztettünk az egyházi oktatási intézményekről. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu