NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének vezetője, Spéder Zsolt már közel tíz éve rávilágított, hogy a népességfogyás adatainak javításához, a gyereknevelésben az apák szerepére sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, mégis az egy gyermek születésekor járó apaszabadságok számának tekintetében továbbra is sereghajtók vagyunk az Európai Unióban: míg az első öt napra a munkavállaló az illetményének a 100 százalékára jogosult, addig a plusz öt napban mindössze a 40 százalékára, tehát a távollét második felére kapott 40 százalékos juttatás sokkal közelebb áll a fizetés nélküli, mint a normális szabadsághoz.
Spanyolország teljes fizetés mellett 16 hetet biztosít, de lényegében teljes fizetést és egy hónapnyi szabadságot adnak Ausztriában, Észtországban, Litvániában, Szlovéniában, Portugáliában és Franciaországban is. Ezekhez az országokhoz hasonlóan a magyarországi öt nap helyett egyhavi apaszabadságot javasol a Mi Hazánk Mozgalom, humánus szempontok mellett népesedéspolitikai okokból is, hiszen fontos eszköznek tekintjük a katasztrofális demográfiai helyzet, a megállíthatatlannak tűnő népességfogyás elleni fellépésben az apák hangsúlyosabb bevonását a gyermeknevelésbe.
A legférfiasabb dolog az apaság ‑ egy ilyen társadalmi célú hirdetés, állami kampány is elkelne. A Dúró Dóra által az Országházba összehívott, 400 fős anyaparlament határozatában is leszögezték, amit a Fidesz-kormány nem akart meghallani, idézem tehát: „Az apák gyereknevelésben betöltött szerepének fokozására van szükség. Ezért a gyermek születése után járó 5+5 napos apaszabadság jelentős növelése is indokolt.”
Tisztelt Miniszter Úr! Számíthatnak erre az édesapák a TISZA-kormánytól? És ha igen, mikor? Avagy meddig leszünk sereghajtók az apaszabadságok számának tekintetében az EU-ban? Várom érdemi válaszát. Köszönöm. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés