PORCHER ÁRON gazdasági és energetikai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm a kérdését. Röviden és tömören a válasz arra, hogy a balatoni turizmus veszte esetleg az erős forint, az, hogy nem. A stabil forint alapvetően a magyar gazdaság érdeke, és az, amit tapasztalunk a stabil és frissen erősödő forint szempontjából, igazából az elővetülete a gazdaság beindításának és a gazdaság sikerességének, amire vár a piac is a következő években.

A balatoni turizmus kapcsán szerintem a valós kérdés az, hogy milyen állapotban hagyták ránk a Balatont, és ezen a fronton én nem értek egyet azzal, amit a képviselő asszony mondott. Miközben önök sajnos luxusberuházásokat priorizáltak és az abban érdekelt felekkel egyeztettek főleg, addig a balatoni lakosok, a vállalkozók és nagyon sokszor a pihenni vágyók alapvetően magukra lettek hagyva. Szerintem joggal érezhetik azt a helyi lakók, hogy igazából egy válogatott befektetői kör érdekei lettek mindig érvényesítve, és ők másodrangú állampolgárok lettek a saját otthonukban.

Igazából ennek szeretnénk véget vetni olyan szempontból, hogy a Balaton ‑ egyetértek ‑ nemzeti kincs, de azt úgy kell megerősíteni, hogy a közlekedési kapcsolatokat kiépítjük, minél inkább a négyévszakos turizmusra építünk, és leginkább úgy, hogy beindítjuk a magyar gazdaságot, hogy így nemcsak Budapest, nemcsak a Balaton, hanem igazából az egész ország élvezhesse a turizmus előnyeit.

Óriási lehetőség van Magyarországon a turizmusból. Mi erre építeni fogunk, és jó idők várnak az egész országra és a Balatonra is. Köszönöm szépen. (Taps a TISZA padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu