SZABADI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A TISZA ígérete szerint a nyugdíjasok 97 százaléka még az idén SZÉP-kártya-juttatásban részesül, amivel egyetértünk, sőt támogatjuk még azt az elképzelésüket is, hogy a nyugdíjas-SZÉP-kártyát élelmiszerre, gyógyszerre, egészségmegőrzésre és pihenésre is fel lehessen használni, hiszen a kisnyugdíjasok számára az élelmiszer- és gyógyszervásárlás jelentené a legnagyobb segítséget, mivel jövedelmüket nagyobb arányban erre költik, kevesebb lehetőségük van utazni vagy étterembe járni.
Javasoljuk ugyanakkor, hogy a többi SZÉP-kártya-tulajdonos számára is állítsák vissza, minél előbb, a hidegélelmiszer vásárlásának a lehetőségét. Idén májustól a SZÉP-kártya-juttatást ismét csak szálláshely-, vendéglátó- és szabadidős szolgáltatásokra lehet igénybe venni, holott az emberek többsége, pihenés helyett, sajnos megélhetésre fordította, fordítja, jövedelemkiegészítésként tekint rá.
Az Egyensúly Intézet kutatása alapján a lakosság csaknem fele havi 300 ezer forintnál kevesebb bevételből él, harmada nem tudna kifizetni egy 100 ezer forintos, hirtelen jött kiadást sem; nem beszélve arról, hogy az elmúlt években hazánkban Európa-rekorder élelmiszer-inflációt tapasztalhattunk, és az idei fagyok és az aszály miatt szintén drasztikus áremelésre lehet számítani. Az intézkedés a fogyasztást is növelné, ami felpörgetné a gazdaságot, ha már a gyárak erre nem képesek.
Kérem tisztelt államtitkár asszony válaszát azzal kapcsolatban, hogy mikor vezetik be a nyugdíjas-SZÉP-kártyát. Ígéretükhöz híven lehet‑e majd vele hidegélelmiszert is vásárolni? Ezt a lehetőséget biztosítják‑e minél előbb a többi SZÉP-kártya-tulajdonosnak is? Mikor csökkentik az egészséges élelmiszerek áfáját? Várom szíves válaszát. Köszönöm. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés