DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! A kampányt ki kell zárni a gyermekvédelemből; a gyermekekkel nem kampányolni kell, a gyermekekre vigyázni kell. Miniszter úr mondta ezt a miniszteri meghallgatásán. Ezzel az állítással teljes mértékben egyetértünk.

Azonban aggodalomra ad okot a napokban napvilágot látott ügy, amely Magyar Péter és szakértőjük, Bódis Kriszta (Moraj a kormánypárt soraiban.) interjúalanyával kapcsolatos visszaélésekre hívja fel a figyelmet. (Magyar Péter: Szégyelljétek magatokat!) A hírek szerint ugyanis gátlástalanul belerángattak a politikai kampányukba egy végtelenül kiszolgáltatott, Szolnokról elszökött 11 éves kisfiút. Politikai haszonszerzés érdekében kamera elé ültették ezt a gyermeket, és irányított, manipulatív kérdésekkel gyakorlatilag szavakat adtak a szájába, hogy terhelő vallomást tegyen a gyermekvédelemben tisztességgel dolgozó szakemberekre. (Magyar Péter: Hazudsz, mint mindig!) Tették mindezt a törvényes gyám tudta, beleegyezése és jelenléte nélkül. Nyilvánossá vált információk szerint a gyám már meg is tette a feljelentést, az ügy pedig a rendőrségtől már a főügyészség asztalára került. (Magyar Péter az elnök felé: Éppen videózik Pócs János!)

Tisztelt Miniszter Úr! Az elhangzottakkal kapcsolatban kérdezem: ön szerint helyes-e a gyermekek politikai célú kihasználása? (Magyar Péter: Éppen videózik megint!) Tettek-e lépéseket az ügy kivizsgálása érdekében? (Közbeszólás a kormánypárt soraiból: Megint csak a tok, igaz?) Ön olyan hangosan szólal fel minden, gyermekeket, különösen hátrányos helyzetben lévő gyermekeket érintő ügyben, most valahogy azonban nem halljuk a hangját. Ön szerint elfogadható, hogy a törvényes gyám tudomása, hozzájárulása, beleegyezése nélkül napokra ismeretlen helyen tartanak egy speciális gyermekotthonban nevelt gyermeket, képzik, interjút vesznek fel vele, és azt nyilvánosan közzéteszik? Folytatnak-e vizsgálatot az ügyben? Milyen lépéseket kíván tenni a gyámügyi szervek integritását és tekintélyét sértő ügy kivizsgálása érdekében?

Ön így nyilatkozott: egyetlen gyermekbántalmazás sem maradhat titokban, nem lehet eltussolni, mindenkinek felelnie kell azért, amit a gyermekeinkkel tettek. Ebben teljes mértékben egyetértünk. Éppen ezért az elhangzottakkal kapcsolatban kérdezem: ki védi meg a gyermekeket a politikától? Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu