DR. JUHÁSZ HAJNALKA (KDNP): Elnök asszony, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Látjuk a hőségriadót, látjuk azt, hogy az aszály mindannyiunkat érinti, ez egy közös nemzeti ügyünk, és alapvetően üdvözlendő az, hogy a TISZA-kormány prioritásként kezelte az aszály elleni védekezést, ez nagyon fontos dolog, és ezt mindenképpen fontosnak tartottam kiemelni.

A jövő vonatkozásában viszont arra vonatkozóan érdeklődnék, hogy mit tesz a magyar kormány a gazdák megsegítése érdekében, hiszen rendelkezésünkre áll az úgynevezett uniós mezőgazdasági válságalap, amelyet az Orbán-kormány idején kezdeményezésünkre igénybe is vettünk, ezt három tagállam kapta meg, hazánk a legnagyobb összeget, 10 millió eurót kapott.

Ami fontos feladatunk, az a vízgazdálkodás megerősítése, az öntözés támogatása. Úgy tudjuk, hogy június 27-éig lezárult az a társadalmi egyeztetés az agrártárca vonatkozásában, amely ennek a kárenyhítési rendszernek a megerősítését kezdeményezte. Erre vonatkozóan van-e előrelépés? Arra is szeretnék feltenni kérdést, hogy készül-e egy úgynevezett nemzeti agrárstratégia és aszálystratégia erre vonatkozóan.

Még egy fontos dolog: az Európai Bizottságnak az úgynevezett 2028-34-es pénzügyi keretében nagyon fontos kérdés lesz a vízgazdálkodás, az öntözés és a mezőgazdasági válságalap megerősítése. Ebben a vonatkozásban mit tud majd lépni a TISZA-kormány, illetve hogyan tudja például az uniós mezőgazdasági válságalap lehívhatóságát könnyebbé tenni? Ezek lennének a kérdéseim. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu