DR. JUHÁSZ HAJNALKA (KDNP): Elnök asszony, köszönöm szépen, nem fogadom el a választ. A rendelet 1. melléklete tartalmazza, amit a TISZA Párt európai parlamenti képviselői megszavaztak, hogy célzott mutagenezislehetőséget biztosít a rendelet, 20 nukleotidnyi helyettesítésre van lehetőség, ez a DNS rövidebb vagy hosszabb törlését jelenti. És ami fontos még, azt önök elfelejtették mondani, hogy 2018-ban az Európai Unió Bírósága hozott egy olyan ítéletet, amelyben kimondja, hogy a génszerkesztés génmódosításnak minősül ‑ ez, ugye, mindannyiunkra kötelező érvényű ‑, és az úgynevezett elővigyázatosság elvére hívja fel a figyelmet az Európai Unió Bírósága, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezek az úgynevezett génszerkesztések, a DNS rövidebb vagy hosszabb törlése a növények vonatkozásában még egyáltalán nem bizonyítottan engedélyezhető, tehát gyakorlatilag az egészségre gyakorolt hatására még nincs olyan mértékű tapasztalat, hogy ezt be lehetne vezetni. Nagyon sajnálom, hogy a genetikailag módosított (Az elnök csenget.) növények áradni fognak a hazai piacra. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz- és a KDNP-frakció soraiban.)

Forrás: parlament.hu