HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Így Péter-Pál napján, az aratás hagyományos ünnepnapján, azt hiszem, illendő és szükséges, hogy egy parlamenti kérdés keretében is egy olyan problémára hívjam fel a figyelmet, illetve beszéljünk egy olyan problémáról, amely most már egyre jelentősebben sújtja a gabonatermelőket.
Ez egyfajta jövedelmezőségi válság, aminek a lényege az, hogy a felvásárlási árak a búza, az árpa és a kukorica piacán gyakran nem fedezik a valós termelési költségeket. Ezek a termelési költségek európai szintű, magas termelési költségek, ugyanakkor pedig az értékesítési piacon jelentős gondot jelent az, hogy az ukrán gabonaexport lenyomja az árakat, és így olyan árversenybe kerülnek önhibájukon kívül a gabonatermelők, amelyben költségoldalon nincs valódi mozgásterük.
(18.10)
Per pillanat az is kicsit tetézi a bajt ‑ ha lehet így mondani ‑, hogy a forint/euró árfolyam alakulása miatt az amúgy euróban meghatározott, de forintban kifizetett területalapú támogatások kapcsán is nemcsak a piaci árakban, hanem a fajlagos támogatási bevételekben is veszteséget szenvednek el így a gazdák.
Azt nem is kell hangsúlyozni, hogy egy stratégiai ágazatról van szó, amely döntően befolyásolja az élelmiszer-biztonság és az ellátásbiztonság területét, és ha itt költségcsökkentő lépésekre határozzák el magukat a gazdák, akkor ez az ellátásbiztonságban, termelésbiztonságban is negatívan fog jelentkezni, ráadásul úgy, hogy az ukrajnai csatlakozás pedig veszélyezteti ezt a piacot.
Kérdezem ezért államtitkár urat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), milyen célzott intézkedésekkel kívánja a kormány kompenzálni a gabonatermesztők veszteségeit. Terveznek-e olyan támogatási vagy kárenyhítési programot, amely egyszerre veszi figyelembe az alacsony piaci árakat, a magas termelési költségeket és az árfolyam miatt csökkenő fajlagos támogatási bevételeket?
Elnézést az időtúllépésért, köszönöm szépen. Várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés