TANÁCS ZOLTÁN tudományos és technológiai miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Két részletben fogok válaszolni. Először megpróbálok válaszolni arra a részére a kérdésének, amelyben nem volt hazugság, csúsztatás vagy sületlenség. (Elhallgat és hosszan maga elé néz. Taps a TISZA soraiban.)
A második része a válaszomnak (Derültség a TISZA soraiban.) pedig egy emlékeztető arra, hogy Magyar Péter a bevezető beszédében mit mondott, és a magyarok hogyan gondolkodnak az elmúlt ötven napról. Szerintem az elmúlt ötven nap nem az én vagy nem a mi véleményünk szerint, hanem a megkérdezett magyarok véleménye szerint, egy reprezentatív közvélemény-kutatás szerint nem az önkényről szólt. A magyarok 70 százaléka támogatja most a TISZA-t, messze többen, mint a szavazáskor, mert akkor félelemből még nem mertek ennyien ránk szavazni. (Taps a TISZA soraiban.)
Ön arról beszélt, hogy a TISZA nem a kampányígéreteit valósítja meg. Ez egy nettó sületlenség! 2010-ben olvastam a NER programját. Na, arra igaz volt, hogy egy betűt nem valósított meg belőle a Fidesz. Önök is összeszámolgatták, mi is összeszámolgattuk, attól függ, hogy számoljuk: valahol 900 és 1200 közötti ígéret van a TISZA programjában. Sok? Sok. De, mondjuk, ha egy ezres átlagot veszünk, az első ötven napban ‑ a hétvégi háromnapos kormányülésen megszámoltuk ‑ 140 ígéretünket teljesítettük. 140-et! (Taps a TISZA soraiban.)
Csak emlékeztetőül néhány ‑ nem mondom el, elmondta Magyar Péter -: a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése, önálló minisztériumok (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), uniós pénzek ‑ nem sorolom, lehetne sorolni. Még egy pluszígéretet mondanék, de ezt nem mi teljesítettük, hanem ön: mindenkinek újra kedvet csináltunk, hogy elolvassa a Micimackót. Köszönöm szépen. (Taps és derültség a TISZA soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés