DR. LATORCAI CSABA (KDNP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Az ön mellett ülő Kapitány István miniszter úr június 15-én arról beszélt, hogy az európai uniós források hazahozatalával 540 milliárd forintnyi, 1,5 milliárd eurónyi összeget lehet a magyar energiahálózat fejlesztésére, így hangsúlyosan ‑ ahogy miniszter úr mondta ‑ új szélerőművekre fordítani. Azóta már be is jelentették, hogy augusztus 31-ével kiírják a pályázatot, 500 milliárd forint keretösszeg erejéig, 700 megawattnyi szélerőmű-kapacitásra. Ahogy Kapitány miniszter úr fogalmazott, ez 1,5-2 milliárd eurónyi magánbefektetői lehetőséget is be tud vonzani.

Ezek természetesen óriási összegek, ezek több száz szélturbina megvalósítását jelenthetik, de elérhetik akár az ezres nagyságrendet is. Felhívnám a figyelmet arra, tisztelt Ház, hogy darabonként 400-500 tonnás monstrumokról beszélünk, amelyeknek a föld alatti vasbeton alapja 1500-3000 tonna között mozog, egyetlen szélturbinánál. Tehát az ökológiai lábnyom óriási, és a szélerőművek élettartama a 20-25 évet nem haladja meg. Felmerül a kérdés, hogy mennyire megoldott Magyarországon ennek a hihetetlen nagyságrendű hulladéknak az újrahasznosítása.

A szélerőművekkel kapcsolatos legneuralgikusabb pont azonban nem ez, hanem azoknak a védett madarakra és a denevérekre gyakorolt hatása; erről Európa-szerte tanulmányok sora beszél. Lehetne beszélni zajszennyezésről is, mert ezek a szélerőművek folyamatos, monoton morajlást generálnak, és természetesen a vizuális környezetszennyezésről is, hiszen a természetes tájat alapvetően változtatják meg ezek az objektumok. Egészen pontosan mely települések közelébe tervezik ezeket a szélerőműtelepeket? Lehet‑e ezt már tudni? Egyébként eddig a szélerőművek pontosan a környezeti aggályok miatt nem élveztek kiemelt prioritást.

Miniszter úr elkötelezett védelmezője az élő környezetnek, itt azonban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) találkozik a környezetvédelem a befektetői érdekekkel. Ezért kérdezem miniszter urat: mennyire károsítják ön szerint mint környezetvédelemért felelős miniszter szerint az élő környezetet? Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu