DR. LATORCAI CSABA (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-KDNP-kormány az ukrán olajblokádot követően ez év márciusában bevezette a benzinre és gázolajra vonatkozó védett üzemanyagárat. Célja a magyar lakosság védelme volt a piaci kiszolgáltatottságtól. A TISZA-kormány szerint ez már indokolatlan, ezért a rendszert megváltoztatták. Véleményük szerint a piaci árak a védett ár alatt alakulnak, úgy változott, ezért kivezették azt. Lelkük rajta!
Mi továbbra is azt gondoljuk, hogy még nem volt itt az ideje az árstop kivezetésének, miután a Hormuzi-szoros átjárhatósága továbbra sem biztosított, és a piaci árak csökkenése is csak átmeneti állapot lehet, bár legyen tartós.
A Független Benzinkutak Szövetsége azonban június végén egynapos figyelmeztető bezárásra hívta a kis benzinkutakat, ezek döntő többségében kis- és közepes vállalkozások, ráadásul a kistelepülések benzin- és gázolajellátásáért felelősek, mert szerintük a hatósági, védett üzemanyagár március óta 7,5-8 milliárd forintos veszteséget okozott a magyar családi cégeknek.
A kár enyhítésére a Fidesz-KDNP-kormány még kora tavasszal támogatási programot hozott létre, amit, úgy látunk, hogy a TISZA-kormány mint jogutód nem akar végrehajtani, nem akarnak fizetni a benzinkutaknak.
Az üzemanyagpiaci árak és a piaci bizonytalanságok miatt kidolgoztunk egy támogatási rendszert, ahogy említettem, a válság sújtotta kis benzinkutak megsegítésére, amelynek keretében hitelmoratóriumot és készletezésidíj-elengedést is kilátásba helyeztünk.
Azzal, hogy most a kormány nem hajlandó fizetni, több száz hazai kis- és közepes vállalkozást sodor veszélybe, és így döntően a kistelepülések üzemanyag-ellátását is kockáztatja.
Kérdezem ezért tisztelettel a miniszter urat: meghallja‑e a TISZA-kormány a Független Benzinkutak Szövetségének a kérését, mit kívánnak tenni az ő érdekükben? Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés