KÁRMÁN ANDRÁS pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy először megjegyezzem, hogy az úgynevezett költségvetési hiányról ‑ ami a Fidesz örökségeként állítólag megnőtt, épp a napokban publikálta a Nemzeti Bank az első negyedéves költségvetési hiányadatot, ami eredményszemléletben 9 százalékos hiányt mutat ‑, én azt gondolom, kár lenne most vitatkozni, hogy ez most mennyire nehéz örökség. Évtizedek óta nem volt ekkora negyedéves költségvetési hiány.

Tehát valóban ‑ mielőtt bármi intézkedésről beszélnénk ‑ fontos leszögezni, hogy az előző kormány által elfogadott költségvetési törvény 3,7 százalékos GDP-arányos hiánnyal számolt, jóval magasabb lesz az idei hiány, és elérné akár a GDP 8,3 százalékát ebben az évben, ha az új kormány, a TISZA-kormány nem hozta volna haza a Magyarországnak járó uniós forrásokat, és nem állítjuk meg azonnal a pazarló állami működést. Ennek eredményeképpen várhatóan az idei évben ennél jóval kedvezőbb lesz a költségvetési hiány.

Az ön által idézett és említett intézkedésekkel kapcsolatban némi értetlenséggel fogadom a felvetéseket.

(15.40)

Például a védett üzemanyagár kivezetése nemhogy nem növelte, hanem csökkentette az üzemanyagok árát mind a dízel, mind a benzin esetében.

A kamatstoppal kapcsolatban nem hoztunk olyan döntést, hogy megszűnne, hanem társadalmi konzultációt kezdtünk a kérdésben. Rengeteg választ kaptunk, rengeteg visszajelzést kaptunk. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ezt akár meg is lehetne szüntetni, vannak, akik arra intik a kormányt, hogy érdemes lenne várni még valameddig, míg a piaci hozamok csökkennek, és vannak, akik arra hívják fel a figyelmünket, hogy szükség lenne a különösen sérülékeny adósok számára találni valami speciális megoldást, úgyhogy mindent megfontoltan és körültekintően fogunk majd ezzel kapcsolatban tenni. Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu