PORCHER ÁRON gazdasági és energetikai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen azoknak a bizottsági tagtársaknak, akik részt vettek a részletes vitán. Ez a törvényjavaslat értelemszerűen megjárta a Törvényalkotási Bizottságot, de egyben a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságot, valamint az EU-ügyek bizottságát is. Érkezett egy módosító a PKB-tól, ami inkább formai vagy nyelvtani hibákat állít helyre, és a kormány értelemszerűen ezt a bizottságot támogatja.

Viszont fontos szem előtt tartani, hogy miről is szól ez a törvény, merthogy óriási siker az, ami itt az elmúlt már kicsit több mint ötven nap alatt megtörtént. Igazából az, hogy 16,4 milliárd euró hazajöhet Magyarországra, ami megillet minket, az siker a kormány számára, siker a képviselők számára, az ellenzéki képviselők számára is, és értelemszerűen óriási siker minden magyar ember számára, mert ennek segítségével tudjuk majd beindítani a gazdaságot és a régóta váró fejlesztéseket megvalósítani.

Amiről igazából ez a törvény szól, az a 16,4 milliárd euróból egy 1,8 milliárdos csomag, és ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani, hatékonyan el tudjuk költeni, ahhoz biztosítanunk kell az MFB átlátható, tiszta és transzparens működését. Szóval ez a törvény igazából több ponton próbálja ezt elősegíteni.

Először is, fontos az, hogy az MFB finanszírozást, garanciákat vagy bármi hasonlót mostantól csak olyan szervezetnek fog nyújtani, amely biztosítja a szükséges átláthatóságot és transzparens módon működik. Annak az időnek, hogy oligarcháknak vagy baráti cégeknek vagy NER-es vállalkozóknak adnánk titkos vagy ingyen finanszírozást, annak vége van. Ez a törvény is ezt fogja biztosítani.

Ezenfelül szigorítjuk az összeférhetetlenségi szabályokat. Az IG-k és az FB-k mostantól szigorúbb paramétereknek kell hogy megfeleljenek, elvégre adófizetői közpénzről van szó, és elengedhetetlen az, hogy szakmai alapokon történjen a döntéshozatal, és ne politikai befolyás miatt tereljék az IG- vagy FB-tagok a döntéseket egy bizonyos irányba.

Még azt is hozzá szeretném tenni, hogy a múltban az MFB működését nagyban meghatározta az, hogy a kormány bizonyos egyedi döntésekkel meghatározta, hogy az MFB-nek bizonyos esetekben hogyan kell döntenie. Ennek is véget vetünk, gyakorlatilag megszüntetjük ezt a lehetőséget, és mostantól kezdve az MFB szigorúan a mandátumában meghatározott feladatkört láthatja majd el.

Ennek a törvénynek az elfogadásával gyakorlatilag egy új fejezetet nyithatunk a magyar gazdaságpolitikában, és a Magyar Fejlesztési Bank is végre a funkciójának megfelelően végezheti a dolgát, azaz végre fejleszthet. Szóval kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a törvényjavaslatot, és ha felmerülne bármilyen kérdés ‑ a bizottságokban ezeket többnyire meg tudtuk beszélni, de ha felmerülne kérdés ‑, akkor állunk rendelkezésre.

Kérem, támogassák a javaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a TISZA soraiból.)

Forrás: parlament.hu