DR. BARNA-SZABÓ TÍMEA (TISZA): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Én is tudok egy nagyon jó klasszikust, az a címe, hogy A szavazat ára. Látták esetleg? Na, ide vezet 28 év önkény. Tudják, én honnan jövök? Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Az ottani elődöm 28 évig volt képviselő. Ez egy emberöltő. Az ottani légkör teljesen jól megmutatja, hogy mit jelent az, amikor a hatalom ilyen szinten korlátlan mértéket ölt: mindennap ott van az emberekkel a beszélgetésekben, a döntéseikben vagy még akár a lájkjaikban is, és én ebben éltem.
Hogy ez miben látszott? Egy négygyerekes édesanyával beszélgettem, aki magára maradt. Még haza sem értem a beszélgetésből, és már kaptam a telefont: ha tartalmat merek belőle csinálni, azt a nőt kirúgják a közmunkáról. A szemem láttára rúgták ki a mentős kollégákat a korábbi ügyeleti rendszerből, mert nem voltak elég lojálisak. Papíron mindez biztos, hogy rendezve volt, de mindannyian tudtuk, hogy mi történik. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)
A polgármester urak, mióta képviselő lettem, nagy előszeretettel írnak nekem e-mailt teljes ártatlanságban, hogy mikor intézem már a pályázati pénzeket, más polgármesterek pedig elmondják, hogy elnézést kérnek a kampányban mutatott viselkedésükért, de ezekre ők rá voltak kényszerítve és meg voltak zsarolva. Ez nem önkény? (Taps a kormánypártok soraiban.) A pultoknál nem mertek hozzám odajönni a választópolgárok, messziről szóltak, hogy veletek vagyunk, de félünk, hogy kirúgnak bennünket.
Tudják, mit okozott nekik a hatalom? Poszttraumás stressz szindrómát, azt okoztak ezzel a gyönyörű kormányzással! (Taps a kormánypártok soraiban.) Ez volt Simon Miklós 28 éves végtelen királysága, hogy nélküle már a fű sem nőhetett. Úgyhogy nagyon komoly feladatom van (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nekem és a képviselőtársaimnak, mert a közszolgáltatások mellett a társadalom mentális egészségét is helyre kell állítanunk. Köszönöm szépen. (A kormánypárt képviselői felállva tapsolnak.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés