BÁRKÁNYI BENCE (TISZA): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Magyar Péter miniszterelnök úr május 29-én Brüsszelben jelentette be, hogy 16,4 milliárd eurónyi, mintegy 6000 milliárd forintnyi uniós forrás felszabadításáról állapodtak meg Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A kormány így rövid idő alatt elérte, ami az Orbán-kormánynak évek alatt sem sikerült, hogy Magyarország visszakerüljön az európai bizalmi pályára.

A korrupcióellenes és jogállamisági vállalások nyomán megnyílt az út a magyar embereknek és a magyar vállalkozásoknak járó uniós források előtt. Fontos hangsúlyozni, hogy Magyarország nem kedvezményt kap, hanem hozzáférhet azokhoz a fejlesztési pénzekhez, amelyekre a magyar emberek, önkormányzatok, vállalkozások és intézmények számítanak. A felszabadított források a magyar gazdaság élénkítését, a beruházások újraindítását, a közszolgáltatások megerősítését, valamint a magyar kis- és középvállalkozások versenyképességét szolgálják.

Tisztelt Miniszter Asszony! Számomra is ‑ ahogy miniszter asszony számára is ‑ nagyon fontos a vidék, a vidéki élet. A kampány során, ahogy a választókerületeinket jártuk, szembesülhettünk az Orbán-kormány vidéki Magyarországával: használhatatlan utak, elöregedett vízhálózatok, elnéptelenedett falvak, munkahelyek hiánya, nem létező egészségügyi intézmények. Amíg a politikai elit pedig arcátlan luxizást folytatott, addig a magyar társadalomban tovább súlyosbodott a megélhetési válság. Ennek felszámolását kérték a választók kétségbeesetten, és mi, TISZA-s képviselők erre tettünk ígéretet. Igyekszünk olyan vidéket létrehozni, ahol jó élni, jó gyermeket nevelni, jó vállalkozni, ehhez viszont elengedhetetlenek a korábban említett uniós források. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Hisszük, hogy a pénzek segítségével megalapozhatjuk Magyarország újjáépítését, közszolgáltatásaink helyreállítását, a magyar kis- és középvállalkozások...

Forrás: parlament.hu