DR. ÁRVAY NIKOLETT agrár- és élelmiszergazdaságért felelős minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Fontos azzal kezdenem, amiben egyetértünk: a magyar agrárgazdaság, a magyar élelmiszer-gazdaság stratégiai kérdés, ennek az állattartás egy nagyon fontos eleme. Ez nem pusztán annak a néhány százezer embernek az életét határozza meg, akik az agráriumból élnek, hanem annak a 9,5 millió embernek, akiknek az élelmiszer-biztonságát is, tehát nekünk ezzel átfogóan kell foglalkoznunk.

A TISZA-kormány egyértelműen elkötelezett abban, hogy a magyar emberek asztalára minőségi élelmiszer kerüljön, és ezért a legfontosabb feladatunknak egy komplex agrárstratégia megalkotását tartjuk. Ebben kikértük a szakmai szervezetek véleményét, számítunk a gazdák véleményére, és a társadalmi igényeket is felmérjük.

De hogy képviselő úr konkrét felvetéseire is reagáljak, a takarmányhiány kapcsán az Agrárminisztérium létrehozott egy munkacsoportot. Ennek keretében vizsgáljuk a takarmányellátási problémákat. Bár a szálastakarmányok hozama idén valóban jelentősen kisebb a korábbiaknál, a folyamatos eladási felajánlások azonban mégis azt mutatják, hogy országosan jelenleg nincsen konkrét takarmányhiány. A kevesebb takarmány okozhat átmeneti beszerzési nehézségeket, illetve az alacsonyabb terményhozam miatt az egy bálára jutó bekerülési költség miatt megnőtt a bekerülési költség, ez felhajtja az árakat.

Jelenleg is egyeztetések zajlanak a tömegtakarmány-szállítás útdíjával kapcsolatos kedvezmények bevezetéséről, melynek kereteit és a kedvezményezett termékköröket most dolgozzuk ki. Az állománycsökkenés megelőzése és a gazdák likviditásának fenntartása érdekében azonnal bevethető eszközökkel, például kedvezményes likviditásihitel-programokkal, a támogatások felgyorsított kifizetésével és emelt összegű előlegfizetésekkel segítjük a gazdálkodókat. A TISZA elkötelezett a gazdák mellett. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, úgy látom, lejárt az időm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu