DR. CZIPA ANDRÁS, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási Bizottság 2026. VII. hó 9-én tartott ülésén a házszabály 46. §-a szerint megtárgyalta a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a közös államhatárt keresztező szénhidrogén-szállító vezetékek építésével, üzemeltetésével, fenntartásával, rekonstrukciójával és üzemzavar-elhárításával kapcsolatos megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló T/172. számú törvényjavaslatot. Az összegző jelentést és az összegző módosító javaslatot a Törvényalkotási Bizottság a házszabály 46. §-ának (5) és (7) bekezdése alapján 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el.

A törvényjavaslat előterjesztője a Gazdasági és Energetikai Minisztérium volt. A Törvényalkotási Bizottság által megtárgyalt módosító javaslatok között szerepelt a háttéranyagban a Külügyi Bizottság hárompontos, részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslata, amelyet a kormány mellett a Törvényalkotási Bizottság is támogatott. A törvényjavaslattal összefüggésben a Törvényalkotási Bizottsághoz saját módosítási javaslat nem érkezett.

A törvényjavaslat a magyar-szlovák üzemanyagvezeték-hálózat bővítésének jogi feltételeit teremti meg annak érdekében, hogy Magyarország és Szlovákia energiaellátása biztonságosabbá váljon. A cél a 2021-ben megkötött államközi megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirdetése. A módosítás lehetővé teszi egy új határkeresztező szénhidrogéntermék-vezeték megépítését, amely a magyarországi MOL Dunai Finomítót köti össze a szlovákiai Slovnaft olajfinomítóval. Az Ukrajnán áthaladó energiaszállítási útvonalak növekvő kockázatai miatt Magyarország Kormányának és a Szlovák Köztársaság Kormányának együttműködését meg kell erősíteni. Mindkét fél fokozott érdeke az energiabiztonság növelése, az ellátási útvonalak diverzifikálása, valamint a közös energetikai infrastruktúra ellenálló képességének erősítése.

Éppen ezért a két ország az energiabiztonság védelme érdekében megállapodott egy új szénhidrogéntermék-vezeték létesítéséről a Százhalombatta és az Ipolyság közötti szakaszon. Ez a vezeték a MOL dunai olajfinomító és a Slovnaft olajfinomító összeköttetését célozza. A jegyzőkönyv nem új együttműködési rendszert hoz létre, hanem a 2011-es megállapodást egészíti ki egy új vezetékszakasszal. Ennek révén a meglévő szabályok ‑ amelyek az építésre, üzemeltetésre, karbantartásra, rekonstrukcióra és az üzemzavarok elhárítására vonatkoznak ‑ erre az új vezetékre is kiterjednek majd.

A törvény elsősorban technikai és nemzetközi jogi jellegű. Felhatalmazza a kormányt a jegyzőkönyv kötelező hatályának elismerésére, kihirdeti annak magyar és angol nyelvű szövegét, valamint meghatározza a hatálybalépés és végrehajtás szabályait. A jegyzőkönyvet a felek már 2026. március 16-ától ideiglenesen alkalmazzák, véglegesen pedig azt követően lép hatályba, hogy mindkét ország teljesíti a szükséges alkotmányos jóváhagyási eljárásokat. Az új, Magyarországot és Szlovákiát összekötő vezeték tehát erősíti a két ország közötti együttműködést, bővíti a rendelkezésre álló szállítási útvonalakat, és csökkenti annak kockázatát, hogy egyetlen tranzitútvonal kiesése ellátási problémákat okozzon.

A beruházás emellett gazdasági szempontból is indokolt. A két finomító közvetlen összekapcsolása növeli a logisztikai rugalmasságot, és javítja az ellátási láncok működését, emellett válsághelyzetben gyorsabb reagálást tesz lehetővé. Ez nemcsak Magyarország, hanem az egész térség üzemanyag-ellátásának stabilitásához hozzájárul.

Fontos azt is kiemelni, hogy a törvényjavaslat nem új kötelezettségeket hoz létre, hanem egy, már több mint másfél évtizede működő magyar-szlovák együttműködés kereteit bővíti ki. Egy meglévő, jól működő jogi rendszer egészül ki annak érdekében, hogy az új vezetékre is ugyanazok a kiszámítható szabályok vonatkozzanak. Kérem ezért képviselőtársaimat, hogy támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu