DR. RUZSA DIÁNA, az Egészségügyi Bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Gyorsabb leszek, mint hat perc. Az Egészségügyi Bizottság kijelölt bizottságként lefolytatta a T/272. számú törvényjavaslat részletes vitáját. A bizottság megvizsgálta a benyújtott módosító javaslatokat, majd kialakította az álláspontját.

A részletes vita során egy képviselői módosító javaslatról tárgyaltunk. A javaslat azt célozta, hogy a törvény garantálja az egyedi méltányossági támogatásokra fordított források korábbi szintjének megőrzését. A bizottság ezt a módosító javaslatot nem támogatta. És akkor a magyarázat következik.

A vita során elhangzott, hogy a méltányossági rendszer finanszírozása átalakul, a támogatásokra rendelkezésre álló források továbbra is biztosítottak, de más finanszírozási rendben jelennek meg. A Batthyány-Strattmann László Alapítvány is folytatni fogja működését a jövőben, viszont új feladatmegosztás mellett. Erre tekintettel a bizottság nem tartotta indokoltnak a módosító javaslat elfogadását. A bizottság ugyanakkor indokoltnak látta az átmeneti szabályok pontosítását, ezért saját módosító javaslatot terjesztett elő. A módosítás rendezi a folyamatban lévő kérelmek átadását az egészségbiztosító részére, meghatározza az ügyintézés kezdetének időpontját, és kizárja, hogy ugyanabban az ügyben két szervezet folytasson párhuzamos eljárást. Ennek gyakorlati jelentősége van: az átállás időszakában a betegek számára kiszámítható ügyintézésre van szükség. Fontos, hogy minden folyamatban lévő kérelem ugyanazon szabályok szerint, ugyanannál a hatóságnál folytatódjon, világos felelősségi rend mellett.

A bizottság a saját módosító javaslatát egyhangúlag elfogadta, és részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatként benyújtotta az Országgyűlésnek. Kérem a tisztelt Házat, hogy a bizottság módosító javaslatát és törvényjavaslatot is támogassa. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a TISZA soraiban.)

Forrás: parlament.hu