DR. HEGEDŰS BARBARA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Én is személyes érintettség miatt kértem szót, mivel több alkalommal is megnevezett a miniszterelnök úr. De valójában átvitt értelemben megnevezte több ezer honfitársunkat is, hiszen úgy fogalmazott, hogy bohóckodás volt a Sándor-palotánál.
Nekem az lett volna a kérdésem, ha bent maradt volna, Magyar Péter miniszterelnök úrhoz, akkor ez alapján úgy gondolja‑e, hogy azok a magyar állampolgárok, akik kimentek a Sándor-palota elé tüntetni a köztársasági elnök mellett és a magyar demokráciáért, ők bohóckodtak, azok a magyar állampolgárok, akik kimentek a Sándor-palota elé, bohócok, akkor őszerinte… Úgy gondolom, hogy a tisztelet kultúráját, valóban egyetértünk, itt, a Parlament falain belül kellene elkezdeni, itt kellene példát mutatnunk. Ez lenne a kérdésem, hogy akkor őszerinte ez‑e a példamutatás. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés