DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm szépen, hogy a felvetésemet fontosnak tartotta, viszont a JÉGER működéséről kevés szót ejtett. Sajnálatos ‑ egyébként az elmúlt 16 év kormányának a hibáit természetesen nem önökön kérem számon ‑, hogy ez alatt az idő alatt nem sikerült ezt az aszályos kérdést, az aszályproblémát megoldani, viszont a JÉGER működését, úgy gondolom, hogy meg lehetne. Ha már új kormány van, akkor egy újfajta hozzáállást kéne tanúsítani. A Mi Hazánk Mozgalom ugyanis a teljes körű kivizsgálást tudja csak elfogadni a JÉGER működésével kapcsolatban, illetve azt, hogy amíg ez a kivizsgálás nem történik meg, addig le kell állítani ezt a rendszert, mert nagyon úgy néz ki a számokból, amiket a miniszter úr is említett, hogy több kárt okozhat, mint hasznot hozhat. Ha azoknak a gazdálkodóknak, akik évek óta feljegyzéseket készítenek a JÉGER működéséről és a csapadék eloszlásáról, valóban egy kicsit is igazuk van, akkor úgy gondolom, hogy ennek a rendszernek minél előbb a felülvizsgálatát sorra kell venni, kezelni kell. Köszönöm szépen a szót. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)

Forrás: parlament.hu