DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök asszony, és köszönöm a nagyvonalúságát, hiszen itt azért izgultunk, hogy most már harmadszor nem sikerül elhangoznia ennek a kérdésnek. Köszönöm szépen, hogy most lehetőséget kaptam erre, szerintem egy fontos nemzeti ügyről van szó, a haza védelméről, ebben talán egyetérthetünk.

Azt is tudjuk, hogy a honvédelmi törvény elmondja, hogy Magyarország biztonsága három pilléren nyugszik: a Magyar Honvédség képessége, a másik a szövetségi rendszer, illetve az állampolgáraink hazafias elkötelezettsége, áldozatvállalása.

Elég sok mindent láttunk már a honvédelem területén a rendszerváltoztatás megkezdése óta. Nagyon sok haderőreform ígéretét hordozta a mindenkori politikai elit, de ez általában létszámleépítést és eszközkivonást jelentett. 2015-től 2018-ig lehettem honvédelmi miniszter, a határkerítés megépítésében részt vettünk, 18 ezer katonánk állta a sarat. Volt lehetőségem arra, hogy kitaláljak egy haderőfejlesztési programot, a Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési programot. A megvalósításában már nem sok lehetőséget kaptam, de ettől függetlenül a program maga elindult, és talán az mutatja, hogy ez egy jó program, hogy eddig mindenki folytatta, és a miniszter úr meghallgatásán is ígéretet tett arra, hogy ezt folytatni fogja.

A kérdésem arra vonatkozna, hogy nyilván ehhez források kellenek. Trump elnök úr elvárása a NATO-tagországok felé egy megemelt GDP-arányos védelmi költségvetés, ami azt jelenti, hogy minden tagország a bruttó hazai össztermékének legalább 5 százalékát fordítsa a haderő fejlesztésére, megerősítésére, és ezzel a kollektív biztonság védelmi rendszerét is erősítik.

(17.30)

Nemrég volt az ankarai NATO-csúcs, miniszter úr is kint járt, miniszterelnök úr is kint járt. A kérdésem arra vonatkozna, hogy vállaljuk‑e ezt, teljes magabiztossággal és nyugalommal mondhatjuk, mondhatja a TISZA-kormány, és milyen ütemezésben, és mire kívánja fordítani ezt a jelentős növekedést, hiszen mi 2 százalékot értünk el annak idején, az is nagy dolog volt, hiszen 1,1 volt még az MSZP-SZDSZ-kormányok időszakában a GDP-arányos védelmi költségvetés. Válaszát köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu