SZABADI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Bizakodóak voltak azok a hangok, amiket ön elmondott, és nyilván, ha visszatekintünk a múltra, akkor bizony ön is felsorolta, hogy melyek voltak azok a problémák, amelyekkel tartunk itt, ahol most tartunk. Viszont nagy tisztelettel, de azért nem fogom elfogadni a válaszát, mert kevés konkrétum volt benne, tehát nem volt például az, hogy konkrétan hogyan és miként képzelik el bizonyos területek rendbetételét.

A hazai innovációs ökoszisztémát mi, a mi hazánkosok egy teljesen új, átlátható szervezeten, a magyar innovációs egyetemen és termékfejlesztési központon keresztül működtetnénk, amivel elkerülhetnénk, hogy a nagyszerű magyar találmányokat, fejlesztéseket szándékosan bedöntsék, vagy esetleg kiárusítsák ‑ és nem véletlenül mondtam ezt a szót. Mondok egypár példát: az elmúlt években erre a sorsra jutott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) például a Péterváry oldalcsúszó zongoraszék vagy a Páli-féle neuroprotézis, és még sorolhatnám. Köszönöm szépen. Tehát nem fogadom el a választ. Köszönöm. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)

Forrás: parlament.hu