SZABADI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Látom, hogy ön fog majd nekem válaszolni. A közművelődési törvény módosításaként még 2021 októberétől lépett életbe a könyvárkötöttségi szabályozás, melynek értelmében a könyvek fogyasztói árából a megjelenésüktől számított egy évig, azaz 365 napon belül legfeljebb 10 százalék kedvezmény adható, amelybe beleszámít az ingyenes kiszállítás is.
A szabályozás következtében a magyar könyvpiacon a nagy könyvkereskedők előnybe kerültek a kis könyvkiadókkal szemben, akiknek az akciózás volt az egyetlen eszközük arra, hogy a vásárlókat magukhoz tereljék. Mivel a könyvek a könyvesboltokban bizományi rendszerben kerülnek értékesítésre, így a kiadók haszna az eladásokon múlik. Amíg szabadpiaci verseny volt, a kiadók előrendelői és egyéb akciókkal kedveskedtek a vásárlóknak, amivel az olvasók is jól jártak, mert olcsóbban jutottak hozzá könyvekhez. Emellett az árkötöttségi szabályozás miatt a kiadók kevésbé mernek belevágni kisebb közönségnek szóló, de komoly kulturális értéket képviselő könyvek kiadásába, és negatív hatással van az új könyvek forgalmára is.
Tarr Zoltán miniszter úr a 97. ünnepi könyvhét megnyitóján bejelentette, hogy felfüggesztik az árkötöttségi törvény alkalmazását. Azóta eltelt egy hónap, és a magyar olvasók és a kiadók továbbra is megszenvedik ezt a kultúraellenes szabályozást.
Ezért arra várnám szíves válaszát államtitkár asszonynak, nagy tisztelettel, hogy az árkötöttségre vonatkozó szabályozás hatályon kívül helyezésére, amely nemcsak a kiadókat, hanem a magyar olvasóközönséget is súlyosan érinti, mikor kerül majd sor. Várom szíves válaszát. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés