SZABADI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Miniszter úr, egy nagyon fontos kérdés a kis benzinkutak jövője. A kampányban azt ígérték, hogy a TISZA-kormány továbbviszi azokat az intézkedéseket, amelyek jók a magyar családoknak. Egy ilyen intézkedése lett volna a Fidesz-kormánynak, hogy egyfajta kompenzációt nyújt azoknak a gyakran családi vállalkozásként működő kisebb benzinkutaknak, amelyek a védett ár bevezetése kapcsán sajnos kilátástalan helyzetbe kerültek.
A kis kutak az üzemanyaghoz nagymértékben csak a védett árral megegyező áron jutottak hozzá, ebből kellett fedezni a költségeiket és azt a számos adó- és járulékterhet, amelyek enyhítéséről a Fidesz hallani sem akart, de úgy tűnik, hogy önök sem. A Független Benzinkutak Szövetsége a választások előtt megállapodott a Fidesz-kormánnyal, hogy a kisebb kutak üzemeltetői támogatást kapnak a veszteségeik csökkentésére. A Fidesz azonban a megállapodást nem teljesítette, amíg tehette volna természetesen, álszent módon a TISZA-kormányon kérte számon a kompenzáció teljesítését. Ezt a korrekt látás miatt muszáj volt így elmondanom.
Miniszter úr, egyik felszólalásában azt nyilatkozta, hogy nem találták a költségvetésben elkülönítve a megállapodás költségvetési tételét, az FBSZ közérdekű adatigénylésére ugyanakkor azt válaszolták, hogy a dokumentumok tíz évig nem nyilvánosak, ezért nem adhatók ki.
Tehát akkor most így megkérdezem öntől, hogy létrejött‑e egy ilyen megállapodás a kis benzinkutak megmentése érdekében, amennyiben igen, a költségvetés módosítása során biztosítják‑e majd annak a fedezetét, amennyiben nem, milyen segítségre számíthatnak a csőd szélére került benzinkutasok a kormánytól. Várom szíves válaszát. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés