ELNÖK: Köszönöm szépen a miniszterelnök úr felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! Miután a miniszterelnök úr felszólalása nem haladta meg a húsz percet, a képviselőcsoport-vezetőknek öt perc áll rendelkezésükre a hozzászólásuk elmondására. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a miniszterelnök napirend előtti felszólalásához elsőként az ellenzéki képviselőcsoport-vezetők, a képviselőcsoportjuk létszámának növekvő sorrendjében szólhatnak hozzá, ezt követően pedig a kormánypárti képviselőcsoport-vezető hozzászólása következik. A házszabály rendelkezései szerint a miniszterelnök napirend előtti felszólalásához kizárólag frakcióvezetők, illetve frakcióvezető-helyettesek szólhatnak hozzá. Kérem a hozzászólni kívánó frakcióvezetőket vagy helyetteseiket, hogy gombnyomással jelezzék szándékukat.

Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt megadnám a szót Toroczkai László frakcióvezető úrnak, tisztelettel tájékoztatom a Ház valamennyi képviselőjét, hogy a ki- és bevonulásokhoz természetesen joguk van, kérem azonban, ezt úgy tegyék, hogy az ülés rendjét és méltóságát ne zavarják. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.) Most megadom a szót Toroczkai Lászlónak.

Forrás: parlament.hu