DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Mindenki legnagyobb örömére ígérem, hogy nem fogom kihasználni ezt az időkeretet, és talán a „jó éjszakát” helyett most már lassan a „jó reggelt” lesz majd időszerű.

Azért mindenféleképpen annyit érdemes elmondani az előttünk fekvő javaslatról, hogy bizony-bizony a kultúránknak egy vaskos szeletét érinti ez a probléma, hiszen a magyar bor, a magyar szőlő évszázados, sőt évezredes hagyományra tekint vissza itt a Kárpát-medencében.

Ahogy hallhattuk az előttem szólóktól, ez egy tömény szakpolitikai javaslat, mégis kell róla beszélnünk még ilyen kései órában is, hiszen Magyarországnak valóban mind a 22 borvidékét érinti ez a probléma, és tudjuk, hogy ez az egyik legsúlyosabb szőlőbetegség, amivel szemben állunk. Az amerikai kabóca terjeszti, aranyszínű sárgaság a neve, és sajnos a szőlőtőkék 80, akár 100 százalékos pusztulásához is vezethet, és itt nem áll meg egyébként a fertőzés, hanem sajnos ez borzasztó agresszív módon tud továbbterjedni. Ezért láthatjuk, hogy a kezdeti lappangás után most már az országnak mind a 22 bortermelő vidékén jelen van ez a betegség.

A legnagyobb gócpontjai ennek a betegségnek azok a felhagyott szőlőterületek, amelyek sajnos évtizedek óta el vannak hanyagolva. Ezek számának a lecsökkentését kell drasztikusan elővenni, éppen ezért nagyon jó a javaslatban a rendeltetésszerű művelési kötelezettség bevezetése, ami ezeknek az elhagyott vagy felhagyott szőlőterületeknek a szabályozását tudja majd biztosítani.

Az egyszerűsített védekezés mellett természetesen nagyon fontos, hogy a termelőknek az adminisztrációs terheit is csökkentsék emellett, hiszen így a védekezés sokkal hatékonyabb lehet, és gyorsítható lesz a közérdekű kivágás is, ami azért nagyon fontos, mert ha nem lesz nagyon gyorsan véghez víve ez a védekezés, akkor láthatjuk, hogy hogyan tud eszkalálódni ez a probléma.

A jogok és kötelezettségek összhangja is elhangzott itt képviselőtársamtól. Azt gondolom, hogy ez valóban nagyon fontos, hiszen amellett, hogy követelünk a gazdálkodóktól, természetesen az ellentételezési részét is biztosítani kell számukra, tehát támogatási formákat kell majd számukra kitalálni, illetve az újratelepítést is minél könnyebbé kell tenni annak érdekében, hogy a bortermelő vidékeink ne vesszenek ki akár örökre is.

Mindeközben a szőlő- és borágazat rendkívül nehéz problémákkal néz szembe, hiszen láthatjuk, hogy jelentős borkészletek halmozódtak fel, ami tovább nehezíti a termelők helyzetét. Láthatjuk, hogy a szőlő felvásárlási ára gyakorlatilag mélyponton van, és azt is látjuk, hogy a borhamisítás pedig reneszánszát éli, tehát egy nagyon összetett problémával állunk szemben.

Éppen ezért úgy gondolom, a legszükségesebb az, hogy a kormányzat és a tárca is a legkomolyabban vegye ezeket a problémákat, és segítse leginkább a kis- és közepes családi gazdaságokat és borászatokat, hiszen ők azok, akik a leginkább veszélyeztetve vannak.

(1.00)

Így az egész agráriumra elmondható ez, hogy a kis szereplők vannak a legnagyobb veszélyben, de úgy gondolom, hogy itt az előbb felsorolt problémákat illetően ez hatványozottan igaz a szőlő- és bortermelőkre. Éppen ezért reméljük, hogy megfelelő forrás is lesz allokálva majd e mellé a probléma mellé, és reméljük, hogy akkor ez egy biztató és talán jövőbe tekintő megoldást tud majd eredményezni.

Mindenesetre azt gondoljuk, hogy ez a javaslat támogatásra alkalmas, és remélem, hogy ez a konszenzus nemcsak ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán fog majd kialakulni itt a magyar Országgyűlésben, hanem más törvényjavaslatok kapcsán is. Köszönöm szépen a szót. (Taps.)

Forrás: parlament.hu