PAPP ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szőlő aranyszínű sárgasága elleni védekezés nem pártpolitikai kérdés. Bízom abban, hogy ez lesz az az intézkedéssorozat vagy törvényjavaslat, amely konszenzussal, konstruktív együttműködéssel egy olyan ügyért tud együtt dolgozni, amely képes megmenteni a hazai szőlészetet, borászatot, a bortermő vidékeket. Mert nem csak a szőlőről szól ez a törvényjavaslat, mint ahogy ma már hallhattuk államtitkár asszony expozéjából, Bihari képviselő úrtól, sokkal messzebb mutat, az exportképességünkről, gasztronómiáról, a települések meghatározó arculatáról, a hagyományunkról, a kultúránkról. Számos kérdést vet fel, hogy hogyan tudjuk megoldani, kezelni azt a kérdést, mint amit már hallhattunk, hogy 2013 óta megjelent hazánkban.

Amit elmondott Bihari képviselő úr, csak azzal egészíteném ki, mert hogy jól detektáltuk, hogy mikor jelent meg, milyen tünetei vannak, hogy visszafordíthatatlan az, és milyen károkat okoz egy-egy szőlőültetvény esetében, minden bortermő vidékünkön megjelenve. Csak évek és idő kérdése, egy kezeletlen ültetvény esetében, hogy olyan visszafordíthatatlan, helyrehozhatatlan károkat legyen képes okozni az ültetvényben, amelyre egyetlen megoldás marad, az ültetvény kivágása. További kérdéseket lehetne persze felvetni, hogy mikor lehet arra a területre majd ismét szőlőt telepíteni, milyen szaporítóanyagból lehet majd szőlőt telepíteni, hogyan tudjuk majd még egyszer megszerezni azokat a piacokat, ahol ma a magyar borok előkelő helyet foglalnak el. Ezért kardinális kérdés erről beszélni, és erre a betegségre, illetve magára az amerikai szőlőkabócára megoldást találni.

2013-ban azonosították, ezt követően országos felderítés, monitoring- és védekezési rendszer épült ki. A NÉBIH már 2014-től interaktív térképen segítette az amerikai szőlőkabóca fejlődési állapotának nyomon követését és permetezésének megfelelő időzítését. Országos szakmai munkacsoport jött létre, kutatási programok indultak a kórokozó és a terjesztő rovarok, a gazdanövények, a védekezési technológiák vizsgálatára. A fertőzött területeken hatósági intézkedések léptek életbe: a fertőzött tőkéket meg kellett semmisíteni, a fertőzési gócpont körül intenzív felderítést és kötelező védekezést rendeltek el, a szaporítóanyag-előállító területeken pedig különösen szigorú növényegészségügyi szabályokat alkalmaztak.

2016-tól vissza nem térítendő állami támogatás segítette a védekezéshez szükséges növényvédő szerek beszerzését, amelyek esetében akár 75 százalékos vissza nem térítendő támogatás nyújtott segítséget. Ez azonban nem oldott meg minden problémát. Láthatjuk, hiszen egyre inkább jelen van, és egyre súlyosabb problémaként jelenítődik meg. Ez 2025-ben lényegesen súlyosabb volt, mint az azt megelőző közel egy évtizedben. Erre reakció: több mint 3,8 milliárd forintos országos akcióterv indult, több mint 200 felderítő csoport, mintegy 1700 szakember vett részt a munkában, több ezer hektárnyi szőlőt ellenőriztek, drónos felderítést alkalmaztak. Kialakult a mobil laboratóriumi kapacitás, amely képes órákon belül pontos eredménnyel szolgálni és meghatározni akár a megbetegedés jelenlétét. Több ezer hektáron végeztek légi felderítést és védekezést, a laboratóriumi vizsgálatok száma felgyorsult, szigorodtak az elhanyagolt ültetvényekre vonatkozó szabályok. A cél egyértelmű, hogy ne maradhassanak olyan ültetvények, amelyeknek nincs gazdája.

Itt ki kell tekintenünk egy másik problémára, vagy a felhagyott és elhanyagolt ültetvények kérdésére, vagy a rendezetlen öröklési viszonyok között álló olyan területekre, akár zártkertekre, amelyekben megbújhat a betegség vagy annak továbbvivő vektora. Vagyis, meghatározva az eddig elvégzett munkát és feladatokat, köszönet a NÉBIH munkatársainak és minden közreműködőnek, akik segítették a védekezést. De mint láthatjuk, ez nem volt elég, mert valóban Zala megyéből indult, de ma már az ország minden területén jelen van és veszélyezteti az ültetvényeket.

Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat több olyan rendelkezést tartalmaz, amelynek szakmai indokoltságát nem vitatjuk. Helyes irány, hogy a kötelezettség ne csak a hivatalosan nyilvántartott szőlőültetvényekre, hanem az egyéb szőlőkre is kiterjedjen, hiszen abban is megbújnak azok a betegségek, illetve annak vivőfaktorai. Indokolt az is, hogy fertőzésveszély esetén ne kelljen egy teljes vegetációs időszakot végigvárni, mielőtt a hatóság felléphet az elhanyagolt szőlő tulajdonosával vagy használójával szemben. Járványhelyzetben minden elvesztegetett hét újabb és újabb ültetvényeket sodorhat veszélybe.

Érthető a kézbesítés és az azonnali végrehajthatóság szabályainak szigorítása is, különösen akkor, ha a fertőzött és elhanyagolt terület négy kilométeres körzetében további szőlőültetvény található. Bár azt gondolom, hogy ott, ahol szőlőültetvények vannak, ez a négy kilométeres távolság abszolút értelmezhető, és szigorú szabályozást követel maga mellé.

A törvényjavaslat az élelmiszerláncról szóló törvény kártalanítási szabályait úgy módosítja, hogy újabb kizáró okot állapít meg. Nem új kártalanítási jogcímet hoz létre, nem garantál magasabb összeget, és nem teszi automatikussá vagy gyorsabbá a kifizetést.

(0.50)

Az együttműködést természetesen el kell várni. Aki tudatosan akadályozza a védekezést, annak viszont viselnie kell annak a felelősségét és kötelezettségét, ami az akadályoztatásból reá hárul.

De mi történik azokkal a kistermelőkkel, akik nem rosszhiszeműen járnak el? Nagyon fontos a tájékoztatás, főleg az egyéb ültetvények esetében. Azon gazdálkodókra kell gondoljunk, azokra az idős, beteg emberekre az elhagyatékolatlan, esetleg zártkerti területek esetében, akik nem olvassák a hegybírói közleményeket, akik nem jutnak hozzá azokhoz az információkhoz, amelyekből érdemi tájékoztatással lehetnének azzal kapcsolatban, hogy azon szőlőültetvényt, amely egyébként a tulajdonában, birtokában, használatában van, kezelni, mentesíteni vagy esetleg kivágni szükséges.

Nagyon fontos, hogy beszéljünk a kártalanításról, a megelőzéshez szükséges növényvédelmi kezelésekről. Beszélnünk kell külön a biogazdálkodókról. Kell beszélnünk a támogatásokról kiegészítésként ezen törvénymódosítás keretében is, és ezért mondtam, hogy túl kell terjeszkedni majd vele, hogy annak kihatásaival ne nehezítse meg a szőlőtermesztők esetleges megmaradását, főleg egy ilyen kritikus időszakban.

Ezért is fontos az első kérdés: mekkora összeg áll rendelkezésre 2026-ban, a 2027. évben megelőzésre, védekezésre, felderítésre, kártalanításra vagy újratelepítésre? Mekkora többletforrást kapnak a hegyközségek, a hegybírók? A törvény újabb helyszíni ellenőrzéseket, felszólításokat, kivágási eljárásokat ír elő számukra, de létszám, gépjármű, informatikai háttér, költségvetési forrás nélkül szigorú törvényből csak szigorú papír marad. Ki viseli a közérdekű kivágás megelőlegezett költségeit, ha azt a tulajdonostól nem lehet behajtani? Nem fogadható el, hogy ezeket a kiadásokat végül a jogkövető szőlősgazdák által befizetett és a hegyközségnél rendelkezésre álló forrásokból kelljen majd kielégíteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A védekezés nem érhet véget egy kivágási határozatnál. Szükség van garantált és hosszú távú országos felderítési programra, folyamatos kabócamonitoringra, időben kiadott növényvédelmi előrejelzésekre, megfelelő laboratóriumi kapacitásra, a szaporítóanyag-termelés fokozott ellenőrzésére, összehangolt térségi védekezésre és mint ahogy már említettem, a biogazdálkodók számára alkalmazható megoldásra. Szükség van arra is, hogy a lakosságot bevonjuk, tájékoztassuk, tudatosítsuk, és mind szélesebb körben megismertessük ennek a veszélyével azon szőlősgazdákat, akik az egyéb szőlőültetvényekkel vagy csak a kert végében található lugassal rendelkeznek.

Az eddig elmondottak alapján összegezve: módosításokat tartunk szükségesnek, amelyek garantálják a megfelelő és gyors kártalanítást, érdemi támogatást biztosítanak az újratelepítéshez és a termőre fordulásig tartó időszak átvészeléséhez, megemelik a megelőző növényvédelmi támogatások összegét, állami forrást biztosítanak a hegyközségek többletfeladataihoz, rendezik az ismeretlen és elérhetetlen vagy fizetésképtelen tulajdonosok területein végzett közérdekű védekezést, és rendszeres nyilvános beszámolási kötelezettséget ír elő a fertőzött területekről, az elvégzett vizsgálatokról, a kivágásokról és a kifizetett támogatásokról.

Mi készek vagyunk támogatni minden olyan szabályt, amely gyorsabbá és eredményesebbé teszi a védekezést, hiszen a növényegészségügy közös felelősségünk, nemcsak a gazdáké, én azt gondolom, hogy mindannyiunké. A jogkövető magatartás elvárható a gazdáktól, de ugyanilyen joggal várható el a kormánytól a gyors hatósági munka, a kiszámítható finanszírozás és a tisztességes kártalanítás.

Képesek és készek vagyunk támogatni, konstruktívan együttműködni ahhoz, hogy ez a törvényjavaslat valódi megoldást tudjon nyújtani a szőlészeknek, a borászoknak, a vidéknek, a vendéglátóknak, azoknak, akik szeretik a magyar bort, azoknak, akik elviszik a világ különböző pontjaira egy jó palack borral Magyarország hírét. De kellenek azok a garanciák, amelyeket felsoroltunk, kiegészítések, amelyek valóban eredményes védekezést képesek garantálni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu