RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Én is azzal kezdem, amit ön is mondott, amiben egyetértünk, hogy tényleg meg kell becsülni a rendőröket, és elismerjük azt a munkát, amit végeznek éjjel-nappal, karácsonykor is, nyáron is, tavasszal is, mindig, mert tényleg, őrájuk a magyar emberek mindig számíthatnak.
Egy-két dolgot azért hadd tegyek helyre abban, amit ön mondott. A létszám kapcsán ön azt mondta, hogy többen távoztak, mint amennyien érkeztek: hát, 2500-zal többen érkeztek a mi kormányzásunk alatt, mint amennyien távoztak, hiszen 2500 fővel nőtt a rendőrség létszáma. (Zsigó Róbert: Úgyhogy ez nem igaz!)
Ön az illetményalapra utalva azt sejtette, mintha a fizetés nem nőtt volna. A fizetés nőtt, 2022-ben 116 ezer forinttal, 2024-ben közel 80 ezer forinttal. Tehát voltak fizetésemelések, bármennyire is valami más érzetet kívánnak kelteni önök.
Ami pedig sokakban riadalmat keltett, az az ön mondata; úgy látszik, tényleg ez a legveszélyesebb a TISZA-sokra, a saját mondataikat visszaolvasni: „nem olyan egyszeri juttatást tervezünk, mint a fegyverpénz” ‑ így, betűre pontosan. Ettől sokan megijedtek.
Semmilyen számot nem hallhattunk sem augusztusban, sem most szeptemberben, így a válaszát elfogadni sajnos nem tudom. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés