CSATÁRI ERNŐ (TISZA): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Amikor az üzemanyagárak emelkedéséről beszélünk, akkor nem egyszerűen egy liter benzin vagy gázolaj áráról beszélünk, inkább arról, hogy hogyan jut el egy magyar ember a munkahelyére, hogyan jut el egy gyermek az iskolába, hogyan vásárol be egy család, és hogyan tudja egy ember megszervezni a mindennapi életét. Különösen igaz ez a vidéken élőkre. Az elmúlt 16 évben számos vidéki településen megszűntek vagy ritkultak a buszjáratok, miközben sok helyen bezártak a helyi boltok és a szolgáltatások is. De az embereknek el kell jutniuk a következő településre vagy a közeli városba. Egy idős ember számára ez különösen nagy teher. Gondoljunk például Bonnyára vagy Somogyegresre, melyek zsáktelepülések, ahol szolgáltatásokban a környező településekre kell támaszkodni. Így az autó sok ember számára már nem kényelmi eszköz, hanem kényszer.
És van ennél is furcsább helyzet. Egy Balaton-parti településen, Szántódon például reggel eddig nem állt meg a vonat. Mit csináljon az a család, amelynek a gyermeke másik településre jár iskolába? Ha nincs megfelelő járat, akkor bizony marad az autó. Ugyanez igaz a munkába járókra is. A vidéki emberek közül nagyon sokan a környező városokban, ipari parkokban, gyárakban dolgoznak. A több műszakos munkarend, a kora reggeli és késő esti műszakok mellett pedig sok esetben nincs olyan közösségi közlekedés, amelyet igénybe tudnának venni. Dolgozni viszont el kell jutni, ezért autóba ülnek.
Ezért is fontos ez a törvényjavaslat. A kormányzati intézkedések nemcsak a gazdákat segítik, hanem több százezer dízelautót használó magyar családot is. Egy átlagos magyar háztartás havonta egyszer tankol. A javaslat alapján azok a dízelautó-tulajdonosok, illetve üzembentartók kaphatnak támogatást, akiknek a gépjárműve nem haladja meg a 150 lóerőt. Ez egy célzott támogatás azon családok számára, akik nem nagy teljesítményű gépjárművet használnak, hanem egy kis- vagy középkategóriás autóval intézik a napi teendőiket. A támogatás 20 ezer forint, amely több részletben, havonta 5000 forint összegben, várhatóan október elejétől december végéig kerül kifizetésre.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslat másik fontos eleme a mezőgazdasági termelők támogatása, ezért a javaslat 2026. december 31-éig lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági termelők a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj teljes megfizetett jövedéki adóját visszaigényeljék a jogszabályban meghatározott mennyiségi keretig.
(12.50)
Ez közvetlen segítség azoknak, akik a magyar élelmiszerek előállításáért dolgoznak.
A törvényjavaslat harmadik fontos eleme a dohánytermékek jövedéki adójának emelése. Ennek célja a dohányzás okozta egészségügyi, társadalmi és gazdasági károk mérséklése oly módon, hogy az emelésből származó többletbevétel szükség esetén teljes egészében egészségügyi kiadásokra fordítható.
Szeretném világossá tenni azt is, hogy miért nem hatósági árat vezetünk be. Magyarország már megtapasztalta, milyen következményekkel járhat egy tartósan fenntartott üzemanyagár-sapka. Elsőre egyszerű megoldásnak tűnik: olcsóbb az üzemanyag, csakhogy ennek a gazdaságban és a költségvetésben is ára van. Ezért mi nem egy újabb torzító ársapkában gondolkodunk, hanem célzott támogatásokkal segítjük azokat, akiket az üzemanyagárak emelkedése a leginkább érint.
Még egy fontos tényt szeretnék kiemelni: a magyar üzemanyagárakat nem önmagukban kell vizsgálni, hanem a környező országokhoz viszonyítva is. A legfrissebb adatok szerint Magyarországon a gázolaj átlagára alacsonyabb, mint a környező országokban. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy magyar családnak vagy egy magyar gazdának ne jelentene terhet az üzemanyag ára. Épp ezért van szükség a mostani célzott támogatásra.
Tisztelt Ház! Ez a törvény tehát egyszerre ad választ több problémára: segítséget ad a dízelautó-használó családoknak, segítséget ad a magyar gazdáknak, és a dohánytermékek adóztatásán keresztül a dohányzás visszaszorítását is szolgálja. De azt is világosan kell látnunk: hosszú távon nem lehet az a megoldás, hogy minden vidéki embernek autóval kell közlekednie. A TISZA-kormány már megkezdte ennek a problémának a kezelését. Több helyen már született megoldás a buszjáratokra ‑ Somogyban például Igal vonzáskörzetében ‑, és azon dolgozunk, hogy minden magyar településen biztosított legyen a megfelelő közlekedési kapcsolat, hogy aki dolgozni szeretne vagy dolgozni jár, iskolába megy, megfelelő járattal el tudjon jutni a munkahelyére és haza is tudjon jutni, mert az autó használata lehetőség kell hogy legyen, nem kényszer. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és kérem, támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés