DÚRÓ DÓRA, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kicsit fájdalmas, hogy több mint öt hónappal a választás megnyerését követően még ott tartunk a gyermekvédelem területén, hogy a négy magyarországi javítóintézetről beszélünk egy nagyjából ötoldalnyi rendelkező részt tartalmazó törvényjavaslat kapcsán, és az a gyermekvédelmi átfogó törvényjavaslat, amit tegnap bejelentett a miniszterelnök az Országgyűlés plenáris ülésén, nagyságrendileg hatoldalnyi rendelkező részt tartalmaz.
Tehát ahhoz képest, amit a kampányban ígértek, hogy itt két-három ezer szakember dolgozik kettő éven keresztül a TISZA Párt programján és a kormányprogramon, ahhoz képest azért öt hónap elteltével legalább a gyermekvédelem területén azt hihette az ember, hogy ennél előrébb fogunk tartani.
Ráadásul alapvetően továbbra is egy szervezeti kérdésről beszélünk a javítóintézetek kapcsán is, és nem arról szól ez az előterjesztés, hogy hogyan fognak jobb körülményeket biztosítani, hogyan fognak több pénzt a rendszer számára elérhetővé tenni, hogyan lesz több szakember, hogyan lesznek jobb szakemberek, akik segítik akár a javítóintézetekben élő fiataloknak az életét.
(16.10)
Az alapvető kérdés az, hogy a javítóintézetbe hogyan kerülnek be gyerekek, és ez az, amit meg kell érteni, amikor egy javítóintézethez viszonyulunk, mert ide nem olyan gyerekek kerülnek, akik rossz családi körülményeik okán vagy a gyermekvédelmi törvényben felsorolt indokok alapján a családjukból kiemelésre kerülnek. Ide olyan fiatalok, olyan gyerekek kerülnek be, akik helyzetét a bíróság által valamilyen bűncselekmény elkövetését követően a bíróság ítélte meg olyannak, hogy erre az intézkedésre van szükség, mert olyan súlyos az általuk elkövetett bűncselekmény. Tehát nem gyermekvédelmi okból kerül valaki javítóintézetbe, hanem azért kerül oda, mert bűncselekményt követett el.
A gyakorlatban természetesen nagyon sokszor átfedésben van a kettő, tehát nehéz körülmények közül érkező gyerekek követnek el bűncselekményeket ‑ ez nyilvánvaló ‑, de nem teljes átfedésben van a kettő, hiszen mind a kettőre találni önmagában is példát. Van, aki úgy követ el fiatalkorúként súlyos bűncselekményt, hogy egyébként semmilyen olyan családi példa nem indokolja ezt, hogy ebből következne, hogy ő elkövesse azt, és a gyermekvédelmi rendszerbe bekerülő fiatalok, gyerekek esetében meg pláne a döntő többségük nem követ el semmiféle bűncselekményt, hanem ők valójában teljes mértékben áldozatok.
Egyébként, ha a magyar szakirodalmat megnézzük, vagy a nemzetközi példákat megnézzük, akkor a magyar szakirodalom is úgy írja le a javítóintézetet, mint aminek egyszerre van büntetőjogi és pedagógiai, pszichológiai, terápiás és szociális funkciója is. Önmagában az, hogy a büntetés-végrehajtás szervezetrendszeréhez tartozik, vagy a gyermekvédelem szervezetrendszeréhez tartozik, ez szakmailag mind a két szervezetrendszerben megoldható lenne, hogy mindegyik funkcióját el tudja látni. Tehát az az indoklás, amivel most önök előterjesztették ezt a javaslatot, egész egyszerűen nem igaz.
A nemzetközi példák is alátámasztják azt, hogy tudnak jól működni javítóintézetek a büntetés-végrehajtás szervezetrendszerén belül is, például az Egyesült Királyságban is működnek így, az Egyesült Államok bizonyos tagállamaiban is, de Franciaországban is, vagy az igazságügyi szervezetrendszerhez rendelten működnek, vagy a büntetés-végrehajtás szervezetrendszerén belül működnek, és vannak olyan nemzetközi példák, ahol a gyermekvédelem szervezetrendszerében vannak, és ott is tudnak jól működni.
De maga a Szőlő utca a legjobb vagy inkább legrosszabb példa, hiszen amikor Juhász Péter Pál ámokfutása megtörtént a Szőlő utcában, akkor a Szőlő utca gyermekvédelmi intézmény volt Magyarországon, és mégsem sikerült ezeket a visszaéléseket feltárni, és évtizedeken át mehetett ebben az intézményben meg még egyébként ki tudja, hol, milyen és hány nagyon súlyos bűncselekmény. Tehát önmagában az, hogy a gyermekvédelem szervezetrendszerébe integráljuk a javítóintézeteket, nem fogja feltétlenül magával hozni azt, hogy ezek a problémák, amelyek az elmúlt időszakban nyilvánosságra kerültek, meg is fognak oldódni.
És itt hadd köszönjem meg még egyszer ‑ és nem tudom elégszer megtenni ‑ Füssy Angélának, a Magyar Jelen újságírójának, hogy a Szőlő utcai botrányt kirobbantotta, mert ezt nagyon kevesen tudják, nagyon kevesen szokták hivatkozni, hogy a Szőlő utcai botrány feltárását oknyomozó újságíróként bizony Füssy Angéla végezte el, és ő hozta nyilvánosságra ezeket az eseteket, Juhász Péter Pál letartóztatásának tényét is egyébként a Magyar Jelennek a hasábjain.
Tehát az a kérdés, hogy ezt a kettős funkciót, hogy büntetés-végrehajtási intézmény is és egyébként pedagógiai, pszichológiai és szociális intézmény is legyen egyszerre a javítóintézet, melyik szervezetrendszerben tudja hatékonyabban ellátni. Mert az az érv, hogy azért kell a gyermekvédelmi intézményrendszerbe visszaintegrálni a javítóintézeteket, mert csak így biztosítható a szakmai támogatás, ami a gyermekvédelemnél van jelen, ez nem igaz. Hát, akkor is be lehet engedni gyermekvédelmi szakembereket a javítóintézetbe, ha a büntetés-végrehajtás irányítása alatt áll, tehát önmagában ezért nem kell visszatenni a gyermekvédelmi intézmények sorába. Gyanítom, hogy itt is egy politikai indok játszik szerepet, nevezetesen az, hogy mivel a Fidesz áttette a büntetés-végrehajtáshoz, ezért önök vissza kell hogy tegyék, hogy ne az a rendszer legyen érvényben továbbra is, amit a Fidesz bevezetett.
Azt is nagyon fontos hangsúlyozni, hogy bár a javítóintézetbe bűncselekményt elkövető fiatalok kerülnek be, de a javítóintézetben élő vagy elhelyezett fiatalok szintén nem azonosak a fiatalkorú bűnözői körrel. Tehát ha a fiatalkorú bűnözők statisztikai adatait megnézzük, akkor 2024-ben több mint 8 ezer fő volt 14-17 éves kor közötti bűnelkövető, miközben az év végi adatok szerint mindössze 220 ugyanilyen életkorú fiatal volt javítóintézetben. Tehát ez is azt húzza alá, hogy itt olyan nagyon szűk rétegről van szó ‑ még a bűnelkövetők köréből is ‑, akiket a bíróság választott ki, még egyszer hangsúlyozom, akik súlyosabb vagy speciális ügyekben érintett rétege ennek a fiatalkorú bűnelkövetői rétegnek.
Tehát a bűncselekmények szerkezete ebből a szempontból is egyébként nagyon beszédes, hiszen a javítóintézetekbe például a jogerős ítélettel bekerülők több mint kétharmada rablás, tervezett lopások, erőszak miatt került oda. Tehát nem egyszerűen az általános fiatalkorú bűnözésről van szó, hanem jelentős részben vagyon elleni, ezen belül pedig erőszakos vagy erőszakkal fenyegető vagyon elleni bűncselekményről. Éppen ezért tartjuk mi is szükségesnek a rendőri jelenlétet, részben azért, mert láttuk, hogy mi történt a Szőlő utcában, és pont, hogy a javítóintézetbe bekerült fiatalok védelmében, illetve maguknak a nevelőknek a védelmében is, a dolgozók védelmében is, nem látunk arra szakmai indokot, hogy ezt a rendőri jelenlétet megszüntessék és kivezessék.
Tehát a nemzetközi példák is alátámasztják azt, hogy a büntetés-végrehajtás szervezetrendszerén belül is tud jól működni egy javítóintézet, illetve a magyarországi sajnálatos példák is mutatják, hogy a gyermekvédelem intézményrendszerében sem feltétlenül működik jól egy javítóintézet. Éppen ezért érdemi szakmai indokot továbbra sem hallottunk arra vonatkozóan, hogy miért kellene visszakerülnie a gyermekvédelem intézményrendszerébe. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés