VERES ÁDÁM (TISZA): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Itt a képviselőtársak már felhívták a figyelmet pár anomáliára, a védett árral mint csodafegyverrel kapcsolatban az üzemanyagárak emelkedésének, illetve ezek hatásának a mérséklésére.
Én fel szeretném hívni még egy anomáliára a figyelmet, mégpedig arra, hogy egy furcsa korrelációt mutatott önöknél a védett ár bevezetése azzal, hogy éppen választási kampány volt‑e vagy nem. Tehát első alkalommal 2021 végén került bevezetésre a védett üzemanyagár, ez egészen 2022 végéig maradt érvényben, addig, amíg már az utolsó pillanatban voltunk, hogy az üzemanyag-ellátás az összeomlás szélére kerül, legközelebb pedig 2026 elején, szintén a választási kampány előtt került ez bevezetésre, és ezt már a kormányváltás után a TISZA vezette ki. A két időszak között összesen öt olyan üzemanyagárcsúcs volt, amikor jóval magasabb volt az üzemanyag ára, mint a 2026-os védett ár. Érdekes módon ekkor a Fidesz nem tartotta fontosnak ársapka bevezetését ‑ lehet, hogy azért nem, mert nem volt választási kampány.
Csatári képviselőtársam elmondta már azt, hogy amióta kivezettük a védett árat, azóta a piac helyreállását követően a magyarországi átlagár a régiós üzemanyagárak alatt található meg. Ehhez fontos hozzátenni még azt, hogy az Orbán-kormány utolsó időszakában, 2024-től 2026-ig éppen ennek az ellenkezője volt megfigyelhető, mert a magyar üzemanyagárak stabilan a régiós árak fölött voltak.
Pár szót említenék még a dohánytermékek jövedéki adójának növelésével kapcsolatban is. Én nem csodálkozom azon, hogy önök ilyen hevesen támadják ezt az elképzelést, hiszen múlt héten Panyi Miklós elmondta már azt, hogy önök nem szeretik kellemetlen helyzetbe hozni azokat, akikkel jóban vannak. Egy gyors Google-kereséssel megállapítható, hogy tucatjával ‑ tucatjával! ‑ vannak Fidesz-KDNP-hez köthető trafiktulajdonosok. Önök úgy osztogatták a trafikkoncessziókat az elmúlt időszakban, mint a cukorkát, így aztán nem csodálom azt, hogy fáj önöknek ez az intézkedés. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés