ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szeretném megismételni azt, amit akár Hegedűs Barbara képviselő asszony, akár Dúró Dóra alelnök asszony elmondott, ezeket az ügyeket nem szeretném felsorolni, csak egy viszonylag rövid, néhány lényegi kérdést érintő hozzászólást szeretnék elmondani, és nem mondom, hogy szerencsés, ahogy Balogh képviselő úr befejezte a beszédét, de ezzel szerettem volna kezdeni.
A választások óta azt halljuk ‑ sőt a választások előtt is ‑ önöktől, miniszter úrtól, Balogh képviselő úrtól, Bárkányi képviselő úrtól és mindannyiunktól, hogy jöjjön végre el az az idő, amikor a gyermekvédelem ügyét nem a pártpolitika martalékává tesszük, és hogy ezt kivonjuk a pártpolitika alól és szakmai kérdésként kezeljük. Erre fölállnak mind a hárman, miniszter úr és mind a két képviselő, és önök egyfolytában pártpolitikai kérdéssé teszik ezt az ügyet (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!), Szőlő utcáznak, Vásárhelyi János-oznak és még sorolhatnám, és folyamatosan azt halljuk, hogy önök szeretnék ezt a pártpolitika alól kivonni, képviselő úr föl is szólított minket. Ezt csinálták végig… (Balogh Mihály: Én azt mondtam, hogy kérjenek bocsánatot.) Bocsánat, képviselő úr! Én végighallgattam önt, ha megtenné, hogy végighallgat, azt megköszönném.
Most mi is kezdjük el, hogy akkor valóban mi is az igazság Magyar Péter és Bódis Krisztina (sic!) 11 éves kisfiúval forgatott videójával kapcsolatban, hogy mi történt Tarnazsadányban, vagy mi a valóság végül is a kamu-„Zsolti bácsi”-ügyben? Ez az előttünk lévő javaslat (Közbeszólás a kormánypárt soraiból.) lehetőséget adna arra, hogy szakmai vitát folytassunk. Önök egyfolytában bennünket vádolnak azzal, hogy átpolitizáljuk, és egyfolytában ezt hallottuk önöktől. Mást semmit.
Azt gondolom, hogy inkább beszéljünk arról ‑ még akkor is, mindegy az, hogy egyetértünk‑e ebben vagy nem, de lehetne szakmai vita ‑, a mai rendszer ugyanis ‑ Bárkányi képviselő úrnak mondom ‑ nem vagy ez, vagy az, ahogy el is hangzott. Itt nem arról van szó, hogy a javítóintézetek attól, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekhez tartoznak, csak és kizárólag azzal foglalkoznak, amit önök mondtak. Nem erről van szó. Le is írtuk. Tehát félreértés van ebben az ügyben, mert a félreértés lényege az, hogy ezek a gyerekek nem azért vannak ott, mert szegények, és a szüleik elhagyták őket, ahogy el is hangzott, a bíróság ítéletet hozott az ügyükben. De ez nem azt jelenti, hogy ők rabok, ők javítóintézetben vannak, és a büntetés-végrehajtás képes egyébként a rendet fenntartani ezekben az intézetekben, ők értenek hozzá. Nem azért, hogy rend legyen, azért, hogy az a cél, amit önök elmondtak, amiben egyébként egyetértünk, hogy a nevelésük, a kompetenciájuk fejlesztése és végső soron az, amit Balogh képviselő úr is mondott, és amivel egyetértek, hogy a legfőbb célunk az, hogy ezek a gyerekek sikeresen visszaintegrálódjanak a társadalomba, ezek a fiatalok értékes tagjai legyenek a társadalomnak, legyen esélyük arra, hogy az elkövetkező időszakban valódi, sikeres életet éljenek. Ehhez a rendet a javítóintézetekben a mai rendszer fenn tudja tartani, ezért fontosak. Tehát nem arról van szó, hogy most csak ezt csinálják, és ha visszaviszik őket az SZGYF-hez, akkor majd mást fognak csinálni, a kettőnek a javítóintézetekben együtt kell történjen.
Szeretném fölhívni egy ellentmondásra is a figyelmüket, leginkább a minisztérium figyelmét. Tegnap, a tegnapi napon a miniszterelnöktől meghallgathattunk hasonló mondatokat, amelyeket önök mondtak, hogy a gyermekvédelmi rendszer milyen állapotban van. Ennek a törvényjavaslatnak az általános indoklásából idézek önöknek egy mondatot, így szól: „A gyermekvédelmi rendszer rendelkezik azokkal a szakmai standardokkal, multidiszciplináris ellátási keretekkel és a gyermeki jogok érvényesítéséhez szükséges intézményi kultúrával, amelyek az eredményes reszocializációhoz elengedhetetlenek.” Tegnap ennek az ellenkezőjét hallottuk. Ha a tegnapi mondatok igazak, akkor önök most azt szeretnék csinálni, hogy a büntetés-végrehajtástól erre a nem működő rendszerre szeretnék ezt az ügyet is ráterhelni.
Én annyit kérek csak önöktől, még egyszer mondom, a céllal egyetértünk, egyetértünk a céllal, annyit kérek csak önöktől, hogy átgondoltabban nyúljanak hozzá ehhez a rendszerhez, mert valóban, ahhoz, hogy elérjük azt a célt, hogy ezek a fiatalok, akik bírósági ítélet után ‑ fiatalkorúak is ‑ ezekben a javítóintézetekben vannak, újra értékes tagjai legyenek a társadalomnak, vissza tudjanak integrálódni, legyen esélyük a sikeres életre, családot alapítani, munkahelyet szerezni, ahhoz szükség van arra, hogy rend is legyen ezekben az intézményekben, és egyetértünk abban, hogy ők tudjanak tanulni, fejlődni, a kompetenciájuk fejlődjön, hogy valóban sikeres emberek lehessenek.
Ehhez én azt kérem a minisztériumtól, hogy átgondoltabban nyúljon ehhez a rendszerhez. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
(16.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés