DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! A mindenkori ellenzéknek az a feladata, hogy rákérdezzen, fontos ígéretek teljesültek‑e, vagy pedig sem. A kérdésem is erre vonatkozik, hiszen ez egy nagyon fontos ígéret volt a TISZA Párt kampányában, hogy megduplázzák a családi pótlékot. Nyilván, amit beígértek és megígértek, azt a magyar családok jogosan várják el, hogy teljesítsék. Ehhez szeretném hozzásegíteni önöket, hogy ezt mielőbb megtegyék, hogy ne maradjanak csalódottak a magyar családok.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Kétféle felfogás van a társadalompolitikában, a gazdaságpolitikában: az egyik egy munkaalapú társadalom felépítését célozza meg, a másik pedig alapvetően segélyekben gondolkodik. Én úgy látom, hogy önök itt a segélyek körül gondolkodnak leginkább, hiszen ezért ígérték meg a családi pótlék segély formájában történő megduplázását, ráadásul azonnali hatállyal, ahogy a választásokat megnyerték, az új kormány megalakulását követően. Úgy emlékszem, hogy most már nagyjából öt hónapja megalakult a TISZA-kormány, tehát jogosan várják az emberek, hogy mikor történik meg ez a duplázás, a családi pótlék megduplázása.
Szeretném azért elsorolni azt, hogy mi az elmúlt 16 évben mit tettünk a magyar családok érdekében, de csak röviden, mert kevés a két perc ahhoz, hogy végigsoroljam azt a több mint harmincféle intézkedést, amit a magyar kormány, a Fidesz-KDNP-kormány megtett az elmúlt 17 évben: széles körű adó- és járulékkedvezmények, a családi adó- és járulékkedvezmények rendszere, a 25 év alattiak és az anyák adómentessége; közvetlen pénzbeli támogatások: családi pótlék, gyes, gyed, csed, anyasági támogatás; otthonteremtési és hiteltámogatások: babaváró hitel, CSOK Plusz, falusi CSOK, kamattámogatás és hitelelengedés, a gyermeket nevelők illetékmentessége, Otthon Start program; ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetés, ingyenes tankönyvellátás, hogy csak néhányat soroljak fel.
A kérdésem, tisztelt államtitkár asszony, arra vonatkozik, hogy mikor kívánják teljesíteni a választási kampányban tett ígéretüket. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés