DR. JUHÁSZ HAJNALKA (KDNP): Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Szerintem két hagyományt érdemes lenne visszahozni a magyar parlamentbe, ez 16 évig jól működött: egyrészt azt, hogy a parlament ellenőrzi a kormányt, a miniszterelnököt és a minisztereket, mi teszünk fel önöknek kérdéseket, ismerni kellene a hatályos szabályozást; másrészt pedig hozzuk vissza a külpolitikát és az uniós ügyeket a napirend előtti felszólalásokban.
Miniszterelnök Úr! Ami éjszaka történt, azt gondolom, az olyan diplomáciai következményekkel is járhat, amit egyelőre nem tudunk megbecsülni. Mi vagyunk az az ország, amelyik nagyjából két héten belül összeveszett Oroszországgal és Ukrajnával is. Ugye, kiutasították az orosz diplomatákat, most pedig éjszaka ön minősíthetetlen stílusban válaszolt az ukrán külügyminiszternek. Én azt gondolom, hogy azért azzal legyünk tisztában, hogy Ursula von der Leyen kifejezett elvárása és a Bizottság elvárása, hogy az orosz energiahordozókról le kell jönnie a magyar kormánynak, de ebben a jelenlegi helyzetben hogy mondhatja azt a külügyminiszter asszony, hogy még egyszer nem beszélt az orosz kollégájával? Ha az energiabiztonságunk nehéz helyzetben lesz, ki fogja önöknek felvenni a telefont?
És ha már a C8-nál tartunk, miniszterelnök úr, Ceber Roland, akit ön a testvérének nevezett, ott volt, tehát akkor igazából képviseltek minket a Kárpáti C8-on, ha jól értesültek vagyunk. (Magyar Péter Velkey György Lászlóval beszélget.) De érdekes Ursula von der Leyen múlt heti éves beszámolója, azt mindenképpen kiemelte, hogy hazánk visszatért Európa szívébe, már csak az a kérdés, hogy a brüsszeli iskolapadba tértünk‑e vissza, vagy pedig… ‑ köszönöm, ha megtisztel a figyelmével. (Magyar Péter: Mi a kérdés?) Mi a kérdés? Ja, kötelező kérdést feltennem önnek! Azt gondolom, hogy van még három percem, miniszterelnök úr, ha megengedi, eldöntöm, hogy a kérdést mikor teszem fel. (Magyar Péter: Go ahead!)
Ursula von der Leyen hangsúlyozta, hogy folytatni kell Ukrajna vonatkozásában a háború kérdését, a fegyverszállítást, és akkor valóban itt felvetődik az a kérdés, hogy ha ön oly sokat dicséri a Néppártot, amelybe most már szívvel-lélekkel kapaszkodnak... ‑ a Néppárt politikája egyértelmű: folytatni az oroszokkal szembeni háborút, a migrációpártiság, a genderlobbi, a közös adózás és természetesen Ukrajna gyorsított felvétele ‑ ugye? (Zaj.)
És akkor beszéljünk egy kicsit az Európai Unióban zajló folyamatokról! Elnök asszony, megköszönném, ha egy kicsit fegyelmezettebbé tenné a TISZA-frakciót, mert folyamatosan beszélnek. Hány országban lesznek választások, miniszterelnök úr? Például Franciaországban lesznek választások, ami, ugye, hozhat fordulatot. És mi zajlik Németországban? A kancellár széke enyhén szólva bizonytalanná vált. A külpolitikai helyzet nagymértékben változik, és nem a Néppártnak fog kedvezni. Kifejezetten patrióta erősödés fog megvalósulni az elkövetkezendő időszakban, és a TISZA-kormánynak válaszolnia kell az Európai Bizottság elvárására. Múlt héten hallgattuk meg az Európai Ügyek Bizottságában az ír nagykövetet, aki egyértelművé tette, hogy a migrációs paktum jelenlegi formájában, változatlanul végrehajtást vár el minden tagállam részéről. Ursula von der Leyen kifejezetten kiemelte, hogy a migrációs paktum végrehajtását elvárják a tagállamoktól.
Azt is hangsúlyozta, hogy nagyon jól halad a jogállamiság kérdésköre. Nos, valóban, önök sikeresen az uniós források árát meg is fizettetik a magyar emberekkel, mert ha ez a jogállamisági haladás a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy köztársasági elnököt le lehet váltani, a ciklust korlátozni lehet, a képviselők tekintetében le lehet váltani az alkotmánybírókat, akkor Ursula von der Leyen elvárásait a TISZA-kormány tökéletesen teljesíti. És higgye el, fel fogom tenni az utolsó egy percben azt a kérdést, amelyre előbb-utóbb a TISZA-kormánynak válaszolnia kell, mert az a TISZA szavazóit meg fogja osztani. (Moraj a kormánypárt soraiban.)
A Néppártból nem véletlenül lépett ki a Fidesz és a KDNP, és az önök EP-képviselője hazudott, mert azt mondta, hogy kizártak minket. Nem, mert ez a Néppárt nem az a Néppárt, ami volt. Ez a Néppárt abszolúte migrációpárti, bevándorlókat támogat, nemhogy a nemzeti kisebbségeket nem támogatja a Néppárt, hanem a „nemzeti” szót le kell venni, amikor tárgyalunk velük, csak a kisebbségi jogokat támogatják, pontosan azért, hogy az őshonos kisebbségekkel egyenrangúvá tegyék a bevándorlókat. Igenis akarja a Néppárt, hogy gyorsított formában támogassák Ukrajna csatlakozását. Lehet itt szép szavakat mondani a nyugat-balkáni bővítésről, de az elmúlt 16 évben az Orbán-kormány volt az, amely emellett következetesen kiállt. (Zaj.)
És akkor hangozzon el ez a kérdés, de ha végig beszélgetnek, akkor nehéz lesz koncentrálni. Hogyan fogjuk megkapni úgy az uniós forrásokat, hogy ne áldozzuk be az energiaszuverenitásunkat? És a mai törvényjavaslat, amely behozza a genderlobbit… (Derültség a kormánypárt soraiban.) Na, pontosan erről beszélünk! Azt a genderlobbit, amelyet a Bizottság vár el önöktől. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés