DR. BILISICS ZITA, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Törvényalkotási Bizottság október 8. napján megtartott ülésén megtárgyalta az egészségügyről szóló ’97. évi CLIV. és a 2006. évi XCVII. törvény módosításáról szóló T/668/9. számú törvényjavaslatot.

(Az elnöki széket Kőszegi Krisztián, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A köztársasági elnök úr élt a jogával az Alaptörvény szerint, melynek „Állam” című fejezete 6. cikk (5) bekezdése szerint a köztársasági elnök, ha egy törvénnyel vagy annak rendelkezésével nem ért egyet, ha nem az Alkotmánybírósághoz fordul, akkor a törvényt aláírás előtt észrevételeinek közlésével egy alkalommal visszaküldheti az Országgyűlésnek, az Országgyűlés a törvényt újra megtárgyalja, és elfogadásáról ismét dönthet. Így a köztársasági elnök úr megfontolásra visszaküldte a T/668. számú törvényt, melyet szeptember 22-én fogadott el az Országgyűlés.

A megfontolásra visszaküldött törvényt a határozati házszabály 78. §-a alapján az Országgyűlés 60 napon belül újra napirendre tűzi, illetve a házelnök a Törvényalkotási Bizottságnak adja át az átiratot. A megfontolásra átküldött törvényhez a Törvényalkotási Bizottság adhat be csak módosító javaslatot, amelyet a köztársasági elnök által kifogásolt vagy azzal összefüggő részletekre tehet, illetve csak a hatálybalépésre vonatkozhat. Így a Törvényalkotási Bizottság 1. hivatkozási számon kormánypárti képviselők által benyújtott, négy pont terjedelmű javaslatot terjesztett elő.

Az Országgyűlés által korábban elfogadott, de a köztársasági elnök által visszaküldött törvény tekintetében a Törvényalkotási Bizottság módosító javaslata rendezi az orvosok kötelező kamarai tagságának visszaállításával, illetve az orvosetikai ügyeknek a Magyar Orvosi Kamarához való áttelepítésével kapcsolatos átmeneti rendelkezéseket.

(18.50)

A Törvényalkotási Bizottság azonban úgy döntött, hogy a köztársasági elnök átiratának 1. pontjában megfogalmazottakra módosító javaslatot nem nyújt be, és ezzel kapcsolatban dr. Rák Richárd, a Törvényalkotási Bizottság elnökének javaslata alapján az alábbi véleményt fogalmaztuk meg.

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény hatályos és a módosítással nem érintett rendelkezései is tartalmaznak már a kamarai testületek tisztségviselő és nem tisztségviselő tagjainak megválasztására vonatkozó rendelkezéseket. A tisztségviselő-választás kereteit nem ez a törvényjavaslat teremtené meg, hanem csupán a már meglévő feltételeket pontosítaná, miközben változatlanul biztosítaná a szervezeti önszabályozás lehetőségét.

Emellett fontos kiemelni, hogy a szakmai kamarák ‑ köztestületi működésükből fakadóan ‑ az állam által törvényben meghatározott közfeladatokat látnak el. A köztestületi jellegből fakadó önkormányzatiság és önszabályozás lehetőségének biztosítása mellett az állam jogalkotóként meghatározhatja a részvételiségre vonatkozó keretrendszert, így a tervezett szabályozás nem jelent a működési autonómia egyensúlyát felborító beavatkozást. A Törvényalkotási Bizottság a módosító javaslatot és a jelentését 14 igen szavazattal, 7 nem ellenében és tartózkodás nélkül fogadta el. A kormány képviseletében dr. Svéd Tamás államtitkár úr jelen volt a Törvényalkotási Bizottság ülésén, és a módosító javaslattal egyetértett.

Dr. Rák Richárd elnök úr átiratban tájékoztatta a házelnököt arról, hogy a megfontolásra visszaküldött jogszabálytervezet módosítását a Törvényalkotási Bizottság elvégezte, és javaslatot tesz a tisztelt Ház felé az elfogadott, de még ki nem hirdetett törvényjavaslat módosítására. Köszönettel vettük a köztársasági elnök úr észrevételeit, és azokat a Törvényalkotási Bizottság hatáskörében megfontoltuk. Meggyőződésünk, hogy a közjogi szereplők közötti párbeszéd akkor tölti be igazán a szerepét, ha ez a jogszabályok jobbítását szolgálja, és hozzájárul a megalapozott döntésekhez. Így kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a Törvényalkotási Bizottság előterjesztését. Köszönöm. (Taps a kormánypárt soraiból.)

Forrás: parlament.hu