DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Fontos a téma, ezért fogadtam némi megrökönyödéssel azokat a reakciókat, amit itt néhány képviselőtársam felszólalása kiváltott. Tehát az világos, hogy a törvénynek vannak jó és teljes mértékben általunk is támogatott részei, sőt sok esetben kiváló részei. Ezeket mi tiszta szívvel, őszintén tudnánk támogatni. Ilyen például a kórházban hagyott csecsemőkre vonatkozó szabályozási részek vagy néhány olyan elem, amit például Hende képviselő úr is említett.
Viszont van ennek a törvénymódosításnak két olyan eleme, amely vörös vonal számunkra, és ezért is adtunk be ezzel kapcsolatban módosító indítványt. A képviselőtársam felszólalása arra vonatkozott, hogy ezeket a vörös vonalakat a holnapi napon az Országgyűlés többsége, tehát önök át fogják lépni. Ezért voltak a felszólalásaink, és ezeket szeretném kiemelni.
Az egyik: elhangzott a pedofil-nyilvántartásra vonatkozó szabályozás felhígítása. Magyarországon van Európában a legszigorúbb, pedofilokra vonatkozó szabályozás ‑ ezt igazságügyi miniszter asszony meg tudja erősíteni ‑, és ebben a szigorú szabályozási rendben a pedofil-nyilvántartás egy nagyon fontos elemét képezi ennek a rendszernek; egy olyan elemet, amelynek az a célja, hogy a szülők, azok a szülők, akik aggódnak a gyermekeikért, hozzáférhessenek ezekhez az információkhoz. Ebben a szabályozásban lesz most egy nagyon jelentős eltérés, egy változtatás, egy módosítás, nem a gyermekek, nem a szülők, hanem a pedofilok jogainak, védelmének irányában. Ez tényszerűen így van. Igazságügyi miniszter asszony itt van, ha gondolja, akkor tudja korrigálni. Mi ezt egy vörös vonalnak tartjuk. Mi ezt nem tudjuk támogatni, és nem adott a jogalkotó, a törvény-előterjesztő megnyugtató magyarázatot arra, hogy erre miért van szükség.
A másik pedig, ami számunkra vörös vonal, az az iskolai szexuális foglalkozásokra vonatkozó szabályozási rendszer, rend, a mostani gyakorlat módosítása. Amikor itt néztem a reakciókat, akkor azt kerestem, hogy vajon önök biztosan tisztában vannak‑e azzal, hogy holnap miről fogunk itt szavazni, mert a törvényjavaslat, a törvénymódosítási javaslat világosan leírja, hogy mi történik. Vagy az a helyzet, hogy önök nincsenek ezzel tisztában, vagy lehet, hogy nem tudják pontosan értelmezni a holnapi törvénymódosításról való szavazás jelentőségét, vagy pedig önök teljes mellszélességgel támogatják ezt. Képviselő úr is ezek szerint támogatja, jó, mert majd el fogja tudni mondani a választópolgárainak, annak a kétmillió szülőnek, hogy miért engedte be a genderpropagandát az iskolákba. (Moraj és derültség a kormánypárti sorokban.)
És hogyha önök ezen mosolyognak, önök ezen mosolyognak, akkor rendben van, menjünk végig a törvényjavaslat módosításán. Bocsánat, menjünk végig, hogy miről szól a törvénymódosítás javaslata! Két ponton: van egy 2. § és egy 12. §. A 2. § a ’97. évi XXXI. gyámügyi törvény 6/A. §-át módosítja, a másik pedig a 12. §, a köznevelési törvény 2011. évi CXC. törvény 9. § (12) bekezdését módosítja. És mi fog változni? Mi fog változni, mi tűnik el ebből a két törvényből? Az a mondat tűnik el, amely azt a tilalmat fogalmazza meg, idézem szó szerint, hogy: „E foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.” Mind a két törvényből kiveszi a holnapi módosítás ezt a mondatot. Mind a két törvényből!
(21.30)
Ez a tilalom fog megszűnni. Önök holnap erről fognak szavazni. Önök ezt a tilalmat veszik ki, minden iskolai foglalkozás esetén. Önök ezzel tisztában vannak, képviselő hölgyek és urak? (Moraj a kormánypárt soraiban.) Önök ezzel tisztában vannak? Ez van a törvénymódosítási javaslatukban, abban a javaslatban, amit önök terjesztettek elő. Kétmillió szülő, kétmillió szülő, az önök választópolgárai is. Erre adták a felhatalmazást? Erre adták a felhatalmazást, képviselő úr? Erre?
Amin önök itt mosolyognak, képviselőtársaim felszólalásán, az erről szólt, és önök ezt kinevették. Önök ezt kinevették. A szülőnek joga, hogy meghatározza a gyermekek szexuális felvilágosítását és annak kereteit, menetrendjét; benne van az Alaptörvényben. És önök most kétmillió szülőnek nyúlnak bele ebbe a jogába. És rendben van, önök dönthetnek így, de annak következményei lesznek. (Közbeszólások a kormánypárt soraiból.) Akkor cáfoljon meg, képviselő úr! Idéztem a holnap elfogadandó törvénymódosításból ‑ cáfolja meg, hogy nem ezt a két törvénytervezetet fogja így módosítani az önök javaslata! De az a helyzet, hogy mi ezt el fogjuk mondani az önök választópolgárainak, hogy önök mit döntöttek, mit fognak dönteni a holnapi napon, és amit felolvastam, ezt a döntést fogják meghozni.
Ez egy nagyon súlyos döntés, ennek súlyos következményei vannak, és a szülők ezt nem fogják maguknak elfelejteni. És hogy ehhez ilyen cinikusan és nevetgélve állnak hozzá, az is egészen elképesztő. Ez egy nagyon súlyos döntés. Egy vörös vonal átlépése a holnapi nap, és kérem, hogy ennek tudatában, ezzel a felelősséggel hozzák meg a holnapi döntést. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés