DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A pedofilok érdekében módosít törvényt az önök frakciója az Európai Unió nyomására. Erről maga a miniszterelnök beszélt a Kossuth Rádiónak adott interjújában. Azt mondta Magyar Péter, hogy a gyermekvédelmi jogszabálycsomag alkalmas lesz arra, hogy a 2021-es gyermekvédelmi törvény miatti uniós bírság is elkerülhető legyen, valamint ezután fel lehet majd szabadítani félmilliárd eurónyi oktatási célokra felhasználható uniós forrást. Hazudtak tehát önök akkor, amikor azt mondták, hogy nincs LMBTQ-val kapcsolatos követelménye Brüsszelnek, és hazudtak akkor, amikor azt mondták, hogy pedofil-nyilvántartással kapcsolatos követelményeket sem fogalmazott meg Brüsszel. Magyar Péternek ebből az interjújából világosan kiderült, hogy van ilyen követelmény, és az is világosan kiderült, hogy önök végrehajtják ezeket az elvárásokat, és nem szégyellik azt, hogy a pedofilok érdekében módosítsanak törvényt, úgy, hogy a tisztességes szülők jogait korlátozzák, mivel ennek az uniós bírósági ítéletnek része volt az, hogy a pedofilok adatvédelmi jogai olyan mértékben sérülnek, ami ellentétes az uniós joggal, és ezt a csorbát köszörüli ki most az önök törvényjavaslata.

Három tekintetben is megváltoztatják a jelenlegi eljárást: egyrészt további adminisztrációs nehézségeket terhelnek rá a szülőkre, olyanokat, amelyeket a jelenlegi törvény alapján nem kell nekik bemutatni. Az időtartamát is korlátozzák a szülők hozzáférésének ezekhez az adatokhoz; ez eddig nem így volt. És a harmadik, legsúlyosabb korlátozás, hogy ezután a bűnügyi nyilvántartó szerv megtagadhatja, megtagadhatja egy szülőnek a hozzáférését ehhez a nyilvántartáshoz. Tehát, ha egy ártatlan, adófizető, törvénytisztelő szülő szeretné ellenőrizni a saját gyereke érdekében azt, hogy a gyereke környezetében vannak‑e pedofilok, akár edzők, pedagógusok, akik kapcsolatba kerülhetnek a gyerekekkel, eddig ezt automatikusan a rendelkezésükre kellett bocsátani, most már önök azt fogják megszavazni holnap, hogy ezt ne kelljen automatikusan a rendelkezésükre bocsátani, és ez mindegyikük nevéhez most már hozzá fog tapadni.

Erre nagyon szeretném nyomatékosan felhívni a figyelmet, hogy önök törvényhozók és a felelősségük egyéni. Gondolják végig, hogy akarják‑e azt, hogy az önök nevéhez hozzátapadjon az, hogy tisztességes szülők jogait, lehetőségeit korlátozzák a saját gyermekük védelme érdekében, úgy, hogy ezzel a pedofilok személyiségi jogait védik meg. Ez lesz ennek a holnapi törvénymódosításnak az egyetlen releváns, valódi kérdése, mert ez az, ami miatt benyújtották ezt a javaslatot, maga a miniszterelnök ismerte el, és ez az, ami miatt fel kellett ezt habosítani mindenféle más gyermekvédelmi intézkedéssel, mert nem azt próbálták meg, és nem azt tették önök, hogy visszautasítják Brüsszel elvárását, hanem a miniszterelnök egyszer sem cáfolta azt, hogy valóban így fogják módosítani ezt a törvényt, sőt maga ismerte el a Kossuth Rádióban.

Egyszerűen a terelés taktikáját alkalmazta és alkalmazza, mintha ez a javaslat a kórházban hagyott csecsemőkről szólna. Részben természetesen szól róluk is, de az eredeti indok és ennek a javaslatnak, úgy gondolom, hogy a politika szempontjából leginkább meghatározó része az, hogy Magyarországon először történik olyan, hogy pedofilok érdekében módosít valaki törvényt. Ez egy szintlépés, ez egy mérföldkő, és az, hogy önök nem érzékelik, nem érzékelik ennek a súlyát, az kísértetiesen hasonló egyébként arra, amit a Fidesz a saját kétharmadának a birtokában itt, ebben a Házban megtett. Higgyék el, én 16 éven keresztül végigültem Orbán Viktor kétharmados kormányzását ellenzéki képviselőként, és láttam azt, hogy amikor szembesítettük őket azokkal a nyilvánvaló tényekkel, amelyek részben a jogszabályokban is megjelentek, akkor pökhendi hárítás volt az erre adott válasz, és ennek meg is lett az eredménye. Ugyanez érzékelhető az önök reakcióiból. Önök most megpróbálnak úgy tenni, mintha nem hinnék el, vagy nem ez lenne a jogszabályban, holott ezért is ismertettem részletekbe menően (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy mindannyian legyenek tudatában annak, hogy mit csinálnak holnap, amikor megnyomják a gombot. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu