PAPP ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az általános vita világossá tette mindannyiunk számára, hogy ebben a Házban senki sem védi a kettős kifizetést. Ha ugyanaz a követelés a felszámolásból megtérül, az állami kárrendezés megfelelő részét vissza kell fizetnie az érintett gazdálkodónak. Azt gondolom, hogy ebben a kérdésben egyetértünk, és ez így van jól.

Varga képviselőtársam elmondta és részletezte, hogyan jutottunk oda, hogy a BÁSZNA Gabona Zrt. fizetésképtelen lett, és gazdák százai, családi gazdálkodók megtermelték, a szerződést teljesítették, leszállították, szolgáltatást nyújtottak, mégis elmaradt annak ellenértéke. Ez pedig nemcsak munkahelyeket, családokat, gazdaságokat érint, hanem egy nemzetgazdasági kérdés, hiszen egy ország jelentős részének gabonakereskedelmi kérdésévé vált.

(A jegyzői székben Ujvári Szilviát Néher András váltja fel.)

Éppen ezért kellett egy 7/2026-os kormányrendelet, amely valóban megindította azt az állami kárrendezést, amellyel megsegítette azokat a gazdákat, akik nem segélyért, nem alamizsnáért álltak sorba, hanem a valóban megszolgált és teljesített szerződéses pénzükért. Ez 581 gazdálkodó, valamivel több mint 6,5 milliárd forint. Nagyon sok emberről, nagyon sok családról és nagyon sok pénzről szól az, amiért ma beszélgetnünk kell, merthogy a vészhelyzeti rendelkezésekkel megszűnt ez a korábbi kormányrendelet, most pedig ez a törvény lenne annak pótlása, amellyel a felszámolási eljárás folytatható, és egy esetleges kettős finanszírozás vagy kettős megtérülés elkerülhető.

Nem csak egy technikai korrekcióról beszélünk, hiszen második olvasatban és a bizottságban is beszéltünk róla, hogy a jelenlegi törvénybe belekerült egy mindenkire kiterjedő, teljes NAV-ellenőrzés, akkor is és most is szóvá téve, hogy azoknak az embereknek, akik áldozatai lettek ennek az eseménynek, történetnek, gazdasági cselekménynek, ismét bizonyítaniuk kell a számlákat, mérlegjegyeket, felvásárlási jegyeket, minden bizonyító erejű dokumentumot előszedve, ártatlanságukat bizonyítva, hogy jogosultan jutottak hozzá ahhoz a kártalanításhoz.

A visszakövetelés, amely megjelenik ebben a törvénytervezetben ‑ csak néhány észrevétel, amely nevesítésre kerül a jelenlegi törvénytervezettel kapcsolatban. Milyen időponthoz kötődik? Hogyan veszítheti el az eddigi kártalanítását az érintett gazda? Melyik az a bejelentési dátum, amelyik ezt rögzíti? Ezért néhány pontban összeszedve: legyen pontosan meghatározva a hitelezői igény bejelentésére vonatkozó határidő és az önhibán kívüli mulasztás kezelése; a késedelmi kamat csak az egyértelmű, egyedileg közölt fizetési határidő eredménytelen elteltét követően indulhasson meg; szabályozzák a nem pénzbeli megtérülés értékelését és annak időpontját, hiszen nemcsak pénzben, hanem a fellelt vagyontárgyakkal is lehet kártalanítani, kielégíteni azokat az igényeket, amelyeket támasztanak ezzel a zrt.-vel szemben.

Talán az egyik legegyszerűbb szabály: a Kincstár ne csak a honlapján tegyen közzé egy számlaszámot, hanem minden érintettet egyedileg igazolható módon tájékoztasson a pontos időről, a pontos összegről, a határidőről, a jogorvoslat esetleges lehetőségéről. A NAV-ellenőrzéshez kapcsolódó egy gondolat: az ellenőrzés legyen kockázatalapú, és jóhiszemű esetben legyen lehetőség méltányos részletfizetésre.

Ezek a garanciák nem akadályozzák meg a törvényben rögzített közpénzek védelmét, éppen ellenkezőleg: végrehajthatóbbá és kiszámíthatóbbá teszik. Ezért kérem, hogy fontolják meg észrevételeinket. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu