DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sok minden elhangzott már; valóban mindenki igyekezett röviden, lényegre törően felszólalni a témához illeszkedően, és én is szeretném emlékeztetni a tisztelt Országgyűlést, hogy a KDNP frakciója partner a múlt feltárásában. Ezt több ízben elmondtuk ‑ az általános vita kapcsán is elmondtuk ‑, sőt mi odáig mentünk, hogy a tartózkodás mellett néhányan a KDNP-frakcióban meg is szavaztuk a törvénymódosítást, tehát ez is mutatja, hogy hitelesen partnerek vagyunk abban, hogy a múlt bűnei valóban kerüljenek nyilvánosságra.
Akkor is jeleztük azonban, az általános vita során, hogy nem szerencsés ennek a törvénymódosításnak az október 20-ai, tehát az október 23-a előtti hatályba léptetése, mert ‑ ahogyan Takács Árpád képviselőtársam elmondta ‑ valóban ünneprontó lehet sok esetben és sok családnál, tehát egy szenzitív kérdésről van szó. Akkor is feltettem azt a kérdést itt, e Ház falai között, hogy létezhet‑e e témakörben egyáltalán abszolút igazság, tehát segítjük‑e az igazság kiderülését, vagy pedig adott esetben az elmúlt 36 évben sok minden történhetett ezekkel az aktákkal, sok minden kiderülhetett egyes személyekről, sok minden bekerülhetett egyes személyekről, ami adott esetben valóban családok életét teheti tönkre, és nem segíti az abszolút tisztánlátást. Ettől függetlenül mi támogattuk a törvénymódosítást.
A technikainak nevezett törvénymódosítást, ami most előttünk fekszik, amelynek 15 nappal későbbre kerül a hatályba léptetése ‑ és pont november 4-ére, ami a valóban nemzeti gyásznap, tehát szintén nem a legszerencsésebb nap ‑, mi nem fogjuk tudni támogatni. Ettől függetlenül általánosságban azt tudom mondani, hogy továbbra is támogatjuk az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát: valóban, ami objektíven, tárgyszerűen, tényszerűen fellelhető és igazolható módon nyilvánosságra hozható, azt lássa a magyar társadalom; bízzunk benne, hogy közelebb kerülünk az abszolút igazsághoz, még ha nem is találjuk meg teljes mértékben az igazságot. A KDNP-frakció ‑ nagy tisztelettel ‑ frakcióvezető-helyettes úrnak ezt a technikai módosító javaslatát nem tudja támogatni, pont azért, mert november 4‑e nekünk nemzeti gyásznapot jelent: valóban, a szovjet tankok elpusztították és lerohanták Magyarországot, a forradalmat és szabadságharcot vérbe döntötték, nem beszélve arról, hogy ha megnézik a Kisokost, akkor még azt is láthatják, hogy 1944. november 4-én robbantották fel a Margit hidat is, tehát számos olyan esemény történt ezen a napon, ami nem teszi alkalmassá és méltóvá ennek a törvénynek az ilyen módon való hatályba léptetését. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés