DR. TAKÁCS ÁRPÁD, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom, a helyzet az, hogy ezt a törvényjavaslatot önök se kiköpni, se lenyelni nem tudják, és ez jellemzi a kormányzást is ‑ átgondolatlanság, kapkodás, szervezetlenség, kettőt lépnek előre, négyet lépnek hátra, aztán oldalra, egy helyben toporognak ‑, hiszen ez a törvényjavaslat már harmadszor fekszik itt előttünk; a mostani módosítás csupán, ami elhangzott, két héttel eltolja a hatálybalépés napját. Ahogy említettem, ez tehát a harmadik módosítás a májusi kormányalakítás óta, és a TISZA-párt, a TISZA-kormány ‑ önök ‑ óriási hírveréssel, nagy ígéretekkel indultak neki az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának. Erről beszéltünk az elmúlt két vita alkalmával is. Azt hirdették, hogy átláthatóság lesz, minden a helyére kerül, és önök határozták meg ennek az idejét is ‑ 2026. október 20-át ‑, ezzel is adózva a forradalom és szabadságharc 70. évfordulójának, valamint az áldozatok emlékének. Az pedig egy elég fura ok, hogy megint szakemberekre és kutatókra fogják ennek az eltolását, mert nincs kétségünk afelől, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársai, a kutatók a rájuk bízott feladatukat tisztességesen, határidőre és szakmai alapon végezték el; ez az önök részéről egy újabb kifogás és mutogatás, és azt gondolom, hogy eléggé kifogásolható, amit önök mondtak, illetve amit államtitkár úr is említett.
Felmerül a kérdés részünkről, hogy vajon mi ok van a halasztásra. A valódi ok inkább az lehet, hogy az utolsó pillanatban a kormány rájött arra, amit mi az előző vitákban is mondtunk, korábban jeleztünk: a nyilvánosságra hozatal tényleges következményeitől is tartanak. Rádöbbentek arra, hogy az akták megnyitása egy-egy ügyben az igazság kibontása nélkül, a védekezés lehetőségének hiányában méltatlan helyzeteket eredményezhet, személyes és jó kapcsolatokat tehet tönkre még családon belül is. Ezért ‑ tekintettel a közeledő nemzeti ünnepre ‑ a kormány inkább úgy döntött, hogy az ünnepet követő időpontra halasztja a publikálást, amelynek új időpontja 2026. november 4-e. Önök így adóznak november 4-én a forradalom és szabadságharc áldozatainak emléke előtt. Ez a két hét nyilvánvalóan nem fogja feloldani az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával járó, a társadalomban kialakult feszültségeket és konfliktusokat, inkább elodázza azokat, de a felelősség nyilvánvalóan önöket fogja terhelni.
Ami a dátumválasztást illeti, önök vagy nem ismerik a magyar történelmet ‑ azt azért nem gondolom ‑ vagy szándékosan cinikusak, mert november 4‑e a magyar történelem legtragikusabb, legfájóbb nemzeti gyásznapja: ezen a napon tiporták el a szovjet tankok a forradalmat és szabadságharcot. Mit üzen ez a módosítás a magyar embereknek és a diktatúra áldozatainak a saját jogukat illetően? Mert az áldozatok között ugyanis nem csak a megfigyeltek vannak, nem csak azok köréből kerülnek ki az áldozatok, és jóvátétel nem csak nekik járhat. Mit üzen ez azoknak, akiket egyszer már megpróbáltak zsarolással beszervezni egy diktatórikus rendszerbe, most pedig lehet, hogy ezért meghurcolják őket? A múlt feltárása fontos és általunk is támogatott cél, de ehhez az eszközöket önök választották. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés