NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy az elhangzott, az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, hogy vagyonvizsgálati, kockázatelemzési eljárásokat folytasson le a NAV egyedi kockázatelemzési eljárás alanyain.
A kockázatelemzés célja a vagyongyarapodáshoz köthető közteher-befizetési kötelezettség teljesítésének megállapítása vagy bűncselekmény gyanújára irányuló következtetés megállapítása. Az egyedi kockázatelemzési eljárás alanyai országgyűlési képviselők, miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok, miniszteri biztosok, miniszterelnöki biztosok, valamint ezen személyek hozzátartozói.
Itt tennék egy zárójelet, államtitkár úr, ha már felszólalt a vitában: volt már olyan az elmúlt 36 év demokráciatörténetében, amikor a magyar miniszterelnök nem volt országgyűlési képviselő egyébként, tehát éppen a mostani ‑ meg az előző ‑ országgyűlési képviselő, az azelőtti 2009 és ’10 között pedig nem volt országgyűlési képviselő, mondjuk, Bajnai Gordon, ha így nézzük. (Dr. Kövesdy Attila Zoltán bólint.)
Illetve, képviselőtársaim, ha komolyan gondolják ezt a törvényt, és azt, hogy akinek nincs félnivalója, annak ettől nem kell félnie, elfogadom, rendben. Egy dolgot szeretnék kérdezni: önök azt mondták, hogy akik két éve politikusok, ugye, ez volt, és most itt államtitkár úr még hozzátett egy adalékot, hogy mi a magyar közpénzfelhasználáshoz a viszonya. Fel tudnék sorolni az elmúlt harmincakárhány évből számtalan olyan pozíciót, mondjuk, egy miniszterelnöki biztost, aki életében egy darab közpénzhez tartozó okiratot nem kellett hogy aláírjon, mert mondjuk, ő azért miniszterelnöki biztos, mert tanácsadói minőségben van egy adott miniszterelnök mellett. De ‑ csak ezért kérem, és őszintén beszéljünk erről a kérdésről ‑ Magyar Péter két éve, két és fél éve politikus, igaz? Választott politikus, nem? Tehát önökre természetes módon nem tud vonatkozni ez, hiszen még nem politikusok, csak hat hónapja. Magyar Péter két és fél éve politikus.
Énszerintem hibás, hogy az európai parlamenti képviselők ki vannak hagyva ebből a törvényjavaslatból, az európai parlamenti képviselők vagyongyarapodását, indokolatlan vagyongyarapodását nem vizsgálhatja. Az európai parlamenti képviselők felszólalhatnak itt, a magyar Országgyűlésben, amikor európai politikai vita van, amikor európai napirendi pontnak minősítjük; az európai parlamenti képviselőknek vagyonnyilatkozatot kell tenniük; az európai parlamenti képviselők idejöhetnek az Országgyűlésbe. Az európai parlamenti képviselők valamiért, nem akarok önökről rosszat feltételezni, de pont kimaradtak ebből a felsorolásból, amikor megpróbálták lefedni a politikusi tisztségeket. Magyar Péterre, aki két és fél éve politikus, nem vonatkozik ez a vagyonvizsgálati eljárás.
Én be fogok nyújtani egy módosító javaslatot, amelyben azt szeretném kérni önöktől, hogy támogassák azt, hogy bővítsük ki ezt a felsorolást az európai parlamenti képviselőkkel is. Jelenleg a TISZA-kormányból és -frakcióból egy emberre egyébként vonatkozik, Vitézy Dávidra, ő 2022-ben államtitkár volt az Orbán-kormányban, öt éven belül szűnt meg az a megbízatása. Ő az egyetlen, akire vonatkozik.
De azt szeretném kérdezni, tisztelt államtitkár úr, hogy mit tekintünk politikai pozíciónak. Például a vezérkari főnökre nem vonatkozik. Tehát nyilván lehet ezt kérdezni, lehet ezt bővíteni, szűkíteni bármeddig, én ezt értem. Azt az érvét ‑ köszönöm, hogy felszólalt a vitában, még majd várom a következő felszólalását is ‑ nem tudom elfogadni, hogy meg kellett határozni egy észszerű számot, ezért meghatároztak körülbelül 800 politikust, és azt a 21 darab EP-képviselőt valahogy lefelejtették a listáról. Tehát nem hiszem, hogy a NAV-nak ez oszt vagy szoroz, hogy ez a 21 darab, Magyarországról delegált, Magyarországról választott EP-képviselő benne van‑e a listában vagy nem, így is több száz főről vagy több száz fős listáról beszélünk.
Én ezt szeretném idehozni ennek a törvénynek a kapcsán, mert azt mondtuk, önök azt mondták, az volt a közmegegyezés, hogy aki két éve politikus ‑ itt van köztünk több olyan is, önöknél is. Mert, tudják, nem elég jónak lenni, annak is kell látszani: a mandátumkorlát csak ránk vonatkozik, önökre nem; a vagyonvizsgálat csak ránk vonatkozik, önökre nem. Nem jó a látszat. Tehát legyen az, hogy vonatkozzon ugyanúgy mindenkire, helyesen. Nekem nincsen félnivalóm, állok elébe, vizsgálják meg nyugodtan. Valaki egyszer bekiabálta, hogy nem tudom, milyen magánrepülő ‑ otthon lemerült az elem a gyermekemnek a kis műanyag repülőjében, annyi közöm van a repülőkhöz, valakire itt vádaskodtak.
De lássunk akkor tisztán, legyünk átláthatóak! Akkor vonatkozzon mindenkire, aki két éve, legalább két éve politikus, és nyilván, ahogy államtitkár úr is mondta, akinek aztán korábban megszűnik valami miatt a megbízatása, az valamilyen módon legyen érintett a vagyonvizsgálatban. Mert azt önök is beírták, a törvény indoklásában is szerepel: aki két éve politikus, politikai pozíciót tölt be. Egy parlamenti, európai parlamenti választott tisztségre nem lehet másképp tekinteni, mint politikai pozícióra.
Amennyiben tehát komolyan vesszük ezt a valódi kockázatelemzést, a valódi vagyonvizsgálatot a magas pozícióban lévő politikusok körében, akkor szerintem nem fogadható el, hogy szelektíven kihagyjuk a kockázatelemzési eljárás alanyai közül azokat a véletlenszerűen pont kormánypárti politikusokat, akik már több mint két éve politikusok. Tarr miniszter úr is ilyen, hiszen EP-képviselőként és delegációvezetőként ott volt az elmúlt két és fél évben, választott politikai tisztsége van. Bujdosó képviselő asszony, frakcióvezető asszony is frakcióvezető volt a Fővárosi Közgyűlésben. Tehát számos helyen ott vannak a TISZA-s politikusok, és valahogy mégsem látjuk őket ebben a törvényben.
Én szeretném azt gondolni, hogy ez csak egy hiba ‑ javítsuk ki együtt. Mondják azt önök is: nincs takargatnivaló, Magyar Péternek sincs, senki másnak nincsen, állnak a vizsgálat elé, semmi gond, semmi probléma. Szerintem akkor lenne helyes, és még egy, akkor lenne hiteles az, amit mondanak, ha ez tényleg azokra vonatkozna, akik az elmúlt két évben is politikusok voltak vagy most is azok.
Én módosító javaslatot fogok benyújtani a megfelelő határidőig annak érdekében, hogy az európai parlamenti képviselők is felkerüljenek erre a listára. Nyilvánvalóan szerintem fontos az, hogy ez átlátható módon, hiteles módon tudjon megvalósulni.
Dicső képviselő asszony felszólalásában említett gazdag embereket, névvel is meg név nélkül is említett gazdag embereket, meg hogy kinek hány százaléka a nem tudom, milyen vagyon, meg a GDP-nek meg a költségvetésnek. Akarjuk vagy nem, gazdag emberek mindig is lesznek szerintem. Tehát Ausztria két leggazdagabb emberének az összvagyona több, mint az osztrák költségvetés fele. (Közbeszólások a kormánypárt soraiból: Közpénzből gazdag? ‑ Az elnök csenget.) Válaszolok szívesen a párbeszéd híveként ezekre a kérdésekre.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés