TUZSON BENCE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az az igazság, hogy az előbb dr. Dicső Viktória felszólalását hallgatva, az ember elgondolkozott azon, hogy ebben az ügyben valóban az ítélet született‑e meg, hiszen neveket sorol fel, elmondja, hogy ki mit csinált, milyen vagyongyarapodása volt, anélkül, hogy emögött bármilyen ítélet, bármilyen határozat lenne.

(15.50)

Én azt gondolom, hogy ez elfogadhatatlan, főleg akkor, amikor egy elméletileg objektív vizsgálatról kezdünk el beszélgetni. Egy objektív vizsgálatról, aminek a lényege pont abban áll, hogy megvizsgálnak valamilyen szempont alapján valamilyen kockázatos ‑ adó szempontjából kockázatos ‑ kört, és az adó szempontjából kockázatos kör vizsgálata után vonnák le ebből a következtetéseket. De megint egy olyan szabállyal állunk szemben, amelyik jelen pillanatban nem vonatkozik másokra, csak az ellenzékre, az ellenzék országgyűlési képviselőire, az ellenzék volt tisztségviselőire, de nem vonatkozik önök közül egy emberre sem. És ezt szeretném külön kiemelni, mert úgy alkották meg ezeket a szabályokat, hogy egy emberre biztos, hogy nem vonatkoznak a szabályok: az pont az önök miniszterelnöke, Magyar Péter. Rá nem vonatkoznak ezek a szabályok, ugyanis úgy vannak megfogalmazva a szabályok, hogy ne vonatkozhassanak rá. A felsorolásból ugyanis egy ember kimarad, az pedig a miniszterelnök személye.

Hogyha megnézik a felsorolást, egy fontos tisztségviselő kimarad mindebből: az európai uniós képviselő, tehát aki volt európai uniós képviselő, arra nem vonatkoznak ezek a szabályok.

De a legeslegérdekesebb dolog az az, hogy úgy van megfogalmazva a jogszabály, hogy a hozzátartozó révén sem vonatkozik Magyar Péterre a szabályozás. Ugyanis a szabály mostani megfogalmazása az, hogy csak azokra a hozzátartozókra terjed ki az ellenőrzés, akik jelenleg élettársi, házastársi kapcsolatban vannak és egy háztartásban élnek, de akik a múltban hozzátartozóként egy háztartásban éltek, azokra viszont nem terjed ki. Hiába volt országgyűlési képviselő vagy miniszter Varga Judit, az ő férjére a szabályozás nem terjed ki, tehát érdekes módon ezt a szabályozást úgy terjesztették be, hogy ez nem vonatkozik Magyar Péterre. Vajon miért nem?

Vajon miért nem? ‑ ezt a kérdést joggal tesszük fel, és nem baj, ha egy kicsit szakmailag is belemegyünk ebbe az előterjesztésbe, mert ez az előterjesztés nagyon jól illeszkedik az ÁVH-szabályozás logikájába. Ugyanis itt egy olyan szabályozást látunk, ami kapcsán ‑ és jól figyeljenek, mert ilyen jogi érdekességgel ritkán találkozik az ember ‑ elindítanak egy vizsgálatot volt, mondjuk, országgyűlési képviselőkkel szemben, de ez a vizsgálat annak számára sem nyilvános, akivel szemben lefolytatják ezt a vizsgálatot. Tehát a kockázatértékelés nem nyilvános, sőt ennek a végén születik egy irat, egy titkos irat, amelyet szintén nem ismerhet meg az, akire ez az irat vonatkozik. Tehát nem lehet megismerni, és ez alapján a titkos irat alapján, ami megállapít valamiféle kockázatot, indulhatnak el különböző eljárások. Én azt gondolom, hogy ez megengedhetetlen, és az ügyfél jogállását ‑ bárkivel beszélünk erről ‑ biztosítani kellene annak, akivel szemben bármilyen eljárás lefolyik, még akkor is, ha egy kockázatelemzésről és vizsgálatról beszélünk, és a végén megszülető iratnak pedig megismerhetőnek kell lennie annak, akire ez az irat vonatkozik, hiszen ebből aztán később következtetéseket vonnak le, és a következtetések alapján eljárások fognak indulni emberekkel szemben.

És mindezt egy olyan hatóság teszi meg, amelyik mindig a mindenkori kormánypárt kormányának a befolyása alatt áll, hiszen alá van rendelve: az adóhatóság egy olyan hatóság, amelyik alá van rendelve a kormányzatnak, azaz a kormány tulajdonképpen az ellenzéki országgyűlési képviselőkkel kapcsolatban lefolytat egy vizsgálatot, megállapításokat tesz, amiket titkosan kezel, azokból levon következtetéseket, és egyéb eljárásokat indít el. Így néz ki ez a mostani szabályozás. Én azt gondolom, hogy ez minden jogelvvel ellentétes, és ellentétes az alkotmányosság szabályaival is.

És akiket kiválasztottak ebben a csoportban, azokat nem valós kockázat alapján választják ki. Ez egyébként teljes egészében alkotmányellenes szabályozás, mert a kockázatot nem pozíció alapján kell meghatározni, hanem mondjuk, ha közpénz-megközelítés van, akkor a közpénz kezelésének az oldaláról kellene meghatározni. Ez nem így van benne ebben a mostani jogszabályban, hanem a kör tulajdonképpen önkényesen van megjelölve, függetlenül attól, hogy foglalkozott‑e az az illető közpénz kezelésével, vagy egyáltalán nem foglalkozott vele az illető. Ez a szabályozás ilyen szempontból önkényes, és önkényes az a megközelítés is, ami az ezek után lefolytatandó vizsgálat eredményéről szól.

Államtitkár úr valószínűleg nem jogász, mert amit mondott, az egyszerűen nem igaz, jogi szempontból nem igaz; nem az van a jogszabályban. Összekever két fogalmat: a véglegessé vált határozatot és a jogerős határozatot. A jogászoknak szeretném a figyelmébe ajánlani Beck Samunak a lépcsőzetes jogerőről kialakított elméletét, ami a mai napig meghatározza a magyar jogi gondolkodást a jogerő tekintetében, és aminek a lényege az, hogy az eljárásokban, egy közigazgatási eljárásban ‑ és így van a magyar jog a mai napig ‑ van egy határozat, amit véglegessé vált határozatnak nevezünk, hiszen azt a közigazgatás már nem tudja felülírni. Ezt követően indul egy másik eljárás, a bírósági eljárás; vagy pedig nem fellebbezik meg ezt a határozatot, és a bírósági eljárás végén lesz a határozat jogerős.

De ebben a mostani szabályozásban ‑ a bírósági eljárástól függetlenül ‑ van egy nyilvánosságra hozatal egy adóhatósági megállapításról, anélkül, hogy jogerőssé vált volna a döntés, azaz a fellebbezési határidő lejárta előtt vagy egy bírósági eljárás alatt is bárkinek a nevét kitehetik, tönkretehetik azt az embert ‑ mondhatjuk így nyugodtan ‑, meghurcolhatják a nevét, anélkül, hogy ezt a határozatot a bíróság felülvizsgálta volna. Hát, így néz ki önöknek ez a szabályozása! (Dr. Panyi Miklós: Így van!)

Én azt javaslom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ilyenformán ezt a szabályozást ne fogadja el az Országgyűlés. Ez egy olyan mértékű önkényes szabályozás, olyan mértékben az ellenzéki képviselők ellen való szabályozás, amely megengedhetetlen egy demokratikus államrendben. Önökre mint képviselőkre csak két év múlva fog kiterjedni, de teljesen alkalmas arra és arra jött létre, hogy meghurcolja ellenzéki országgyűlési képviselők nevét, vagy olyanokét, akik valaha tisztséget vállaltak a korábbi kormányzatban. Ez a szabályozás tehát alkalmatlan arra, hogy az Országgyűlés ezt elfogadja és ebből egy valós törvényi szabályozás legyen.

Én azt kérem önöktől, hogy ezeket a mondataimat fontolják meg, gondolják át; gondolják át azt, hogy mi lenne akkor, ha önök a másik oldalon ülnének, és egy ilyen szabályozással kellene szembetalálkozniuk. Gondolják át, ha az a lehetősége meglenne egy kormánynak, hogy a saját szerve jogerős döntés nélkül megállapításokat tegyen önökről, és utána ezeket hivatalos listákban kilistázza. Én azt gondolom, hogy ez semmiképpen sem helyes, és sokkal jobb lenne és demokratikusabb lenne, ha nem ilyen szabályozással állnának elő, és főleg TISZA-s képviselőtársunk az előbbi megszólalásában eleve nem prejudikálta volna az ebben az eljárásban születendő döntéseket. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu