DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Igen, köszönöm szépen. Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tuzson Bence képviselő úr, azt hiszem, eléggé kereken elmondta az álláspontunkat. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha azt mondták, hogy kapacitásprobléma miatt itt majd lehet egy ilyen felépülő jelleggel újabb és újabb köröket bevonni, ha 30 nap a hatálybalépés és 60 nap, míg ezt az érintetti kört megvizsgálják, akkor miért nem hoznak egy olyan rendelkezést, hogy akkor a 30 plusz 60 napot követően szélesedik a kör, hiszen akkor felszabadul a több száz NAV-os kolléga, lehet vizsgálni mindenkit. Egyébként erre akkor várnánk a választ, hogy akkor mi a helyzet ezzel, hiszen 90 napon belül ezek a kockázatelemzések le fognak futni.
A politikusi teszt vonatkozásában elhangzott, nagyon sok politikus nincsen ebben benne, például polgármesterek. A közpénzvédelmi teszt elhangzott, nagyon sokan nincsenek benne visszamenőlegesen, akik több száz milliárd forint felett vagy több tíz milliárd forint felett diszponáltak, például akár akkor jegybanki tisztviselők. Egyébként meg a jelen lévő, közpénz felett rendelkező személyek vonatkozásában is, ha annyira fontos a közpénzvédelem, akkor valóban miért gondolják azt, hogy az itt ülő 141 képviselőből vagy a 150-180 államtitkár, miniszter, helyettes államtitkár kollégákból nincs egy olyan kör, akiket ne lehetne érdemi vizsgálat alá venni? Hiszen, ha valakik most jelenleg a közpénz felett diszponálnak, és kockázatot jelentenek a közpénzköltésre, akkor például ezek a személyek lehetnek. Mi a probléma ezzel a személyi körrel?
Emellett pedig azért azt tenném hozzá, államtitkár úr, hogy ma itt egy megrendelés elhangzott a miniszterelnök úr részéről, hiszen ő Palóc André vonatkozásában jelezte, hogy képviselőtársam mindenféle ilyen NGM-es ügyletben benne lehetett. Hát, akkor ne végezzenek félmunkát, hiszen Palóc André, mivel korábban nem volt sem képviselő, sem államtitkár, sem miniszter, ő jelenleg nincs benne a vizsgálati körben, hát akkor uccu neki, nosza, terjesszék ki minden képviselőre, és akkor Palóc Andrét is meg lehet nézni! Van még jó pár olyan fideszes képviselő, aki jelenleg nem esik ebbe bele, úgyhogy én azt gondolom, ne végezzenek félmunkát, tegyenek bele minden országgyűlési képviselőt! Így volna korrekt, azt gondolom. Köszönöm szépen a szót. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés