497 felszólalás
T/11201 A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról
ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük akkor a jogot, mi az, ami ebben a tekintetben, mondjuk, a Jobbik frakcióját is orientálni fogja. Az Alkotmánybíróság 2008. évi 75. határozata rögzítette, hogy a gyülekezési jog szorosan k…
K/11005 A Jobbik szerint nem közkegyelemre, hanem közbiztonságra van szükség! És a kormány szerint?
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik véleménye szerint a bűnözőknek börtönben a helye, legyenek akármilyen származásúak. A cigány-magyar együttélést megmérgező, a becsületes, törvénytisztelő cigány embereknek viszont rengeteget ártó Rafael Leándr…
A/10949 Mától nincsen kegyelem?
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hat éve próbálom fölhívni a kormánypárti többség figyelmét arra, hogy Magyarországon a gettódrogok járványszerűen terjednek. Azt is többször elmondtam, hogy nem én és nem a Jobbik lesz az, amelyik jogvédőért kiált, ha a ren…
A/10949 Mától nincsen kegyelem?
ANDER BALÁZS (Jobbik): Miniszter Úr! Én is csak azt tudom mondani, amit az előbb hallottam: hiszem, ha látom. Miniszterelnök úr elmondta egyszer: ne azt figyeljük, amit mond, hanem azt, amit csinál. Nagyon sok szép dolgot elő szokott tárni, miközben a rendőrök fizetése alacsony, nem támogatták azt a…
T/10008 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ami a preambulum egyes elemeit illeti, el kell hogy ismerjem, még ellenzékből sem tudtunk volna szebben fogalmazni és kecsegtetőbb jövőképet felvázolni, mint ahogy azt kormánypárti r…
T/10008 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
ANDER BALÁZS (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Térjünk még vissza itt a sztrájkügyekkel kapcsolatos fölvetésekre! Gyakorlatilag kivezetnék, megtiltanák a sztrájkot is. Lehet itt beszélni, de az mind csak hablaty, hamuka. A lényeg az, hogy a vasút tekinteté…
K/10316 Mit tesz a kormány az ellen, hogy a gettódrogok ne emésszék föl a hazai perifériák jövőjét?
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük, mit válaszolt a miniszterelnök úr a romló közbiztonsággal és a súlyosbodó kábítószerjárvánnyal kapcsolatos jobbikos felvetésekre még szeptember 30-án. Orbán Viktor azt mondta, hogy a drogkereskedelem és a dro…
K/10127 Megmentik-e a nagyatádi cérnagyárat? Vagy hagyják, hogy a vadkapitalista rombolás ezt az üzemet is leradírozza Dél-Somogy térképéről?
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A nagyatádi cérnagyár túlélte a világháborúkat, túlélte a rendszerváltás szőnyegbombázását, de a Fidesz uralmának 15. esztendejében eljutottunk oda, hogy a végóráit éli. Úgy hírlik, hogy a termelésnek annyi, legfeljebb vala…
B/7848 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2023 H/8482 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2023. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Biztos Úr! Ombudsmani Hivatal! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik frakciójának nevében sok esetben valóban köszönetet kell hogy mondjak azért a munkáért, amit önök az elmúlt évben is elvégeztek, és…
B/7848 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2023 H/8482 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2023. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarok a minősített fölszólalásbűnözés esetébe esni, de egy rendkívül fontos témáról van szó, és higgyék el, nincsenek itt sokan képviselőtársak, nekem is lenne adott esetben más dolgom, de hiszek abban, hogy mon…
B/7848 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2023 H/8482 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2023. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Iskolai szegregáció kapcsán: „ha egy maroknyi bomlasztó vagy erőszakos diák megakadályozhatja, hogy egy egész osztály tisztességes oktatásban részesüljön, akkor ezeket a diákokat el kell különíteni, hátra kell hagyni, ha a többiektől nem akarj…
T/9894 Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről
ANDER BALÁZS (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sokra megy az ország a szép tervekkel, miközben a forint rohamosan gyengül. Nagyon szépen hangoznak azok az elképzelések is, hogy majd itt 400 ezer forint lesz a minimálbér, meg majd valamikor egymillió forint…
T/10009 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nos, valóban, a MÁV problémái nem új keletűek, nem most kezdődtek, az azonban bizonyos, hogy a néhai vasminiszter, Baross Gábor, elnézést, hogy így fogalma…
T/10009 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tegnap is hallhattuk Lázár Jánostól, hogy 500 kilométeren terveznek vasútfelújítást, de ez a törzsvonalakra vonatkozik. Nagyon jó, örülünk neki, viszont meg szeretném kérdezni, hogy mi lesz a szárnyvonalakkal. Mi a kormányzatnak a mellékvona…
K/9854 Hajlandó-e a kormány kemény intézkedéseket hozni a pusztító kábítószerjárványt okozó gettódrogok terjesztőinek megfékezése érdekében?
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az őszi ülésszak legelején, a brutális öcsödi gyilkosság után maga a miniszterelnök ismerte el, hogy hazánk perifériáin komoly gondot okoz a droghelyzet. Amikor én a Belügyminisztériumhoz fordultam ezt követően, hogy á…
Napirend utáni felszólalások
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nemrég emlékeztünk meg szülőfalujában, a dél-somogyi Csokonyavisontán Nagyatádi Szabó István, a földosztó miniszter halálának századik évfordulójáról. A vidék szerelmese, akinek lelkében olthatatlan vágy égett a dél-…
T/9718 A munkaügyet érintő rendelkezésekről
ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Mielőtt félremenne itt a vita, ki tudom jelenteni, hogy igen, a Jobbik frakciója támogatni fogja ezt a javaslatot, de azért engedtessék meg, ho…
T/9718 A munkaügyet érintő rendelkezésekről
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A törvénymódosítási javaslat apaszabadságot illető részéhez azért mindenképpen szeretnék még szólni néhány mondatot. Ahogy korábban elmondtam, a javaslatcsomagot támogatni tudjuk, és ezt a részelemét is. Viszont azért hadd fejtsem ki a kritiká…
K/9392 Ki és hogyan fogja megvédeni a becsületes polgárokat a drogtól megveszett vadállatoktól?
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánypárti média rendszeresen beszámol a Nyugat-Európában a migránsok által elkövetett szörnyűségekről, az ottani no-go zónákról. Számunkra egyértelmű, hogy aki nem tud vagy nem akar beilleszkedni, annak kívül tágasabb.…
Napirend utáni felszólalások
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jobboldali emberként teljes mértékben azonosulni tudok azzal a bibliai igazsággal, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék. Viszont abszolút nem tudom elfogadni azt a minden szociális igazságosságot nélkülöző hely…
T/8217 A gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról T/8218 A gyermekek védelme érdekében az internetes pornográf tartalmak elérhetőségének korlátozásáról, valamint egyes elektronikus kereskedelmi szolgáltatással és reklámtevékenységgel össz
ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A legjobb gyermekvédelem a harmonikusan működő, hagyományos családok rendszere, hogy ilyen konzervatív alapelveket fogalmazzak meg; viszont azt is látni kell, hogy mindig voltak olyan szülők, ak…
T/7105 Magyarország Alaptörvényének tizenharmadik módosítása
ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt képviselőtársaim! Aki kiskorú gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény ügyében kegyelmet ad, az nem való fölénk és nem való közénk ‑ mondta Lázár János. Nem nagyon gondoltam volna, hogy én Lázár Jánossal egyet…
V/7791 A "2007-2032. évekre vonatkozó "Legyen jobb a gyermekeknek!" Nemzeti Stratégia végrehajtása"
ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A szegénységben felnövő Kovács Pistinek vagy éppen Kalányos Marikának van jó esetben egy édesanyja meg egy édesapja, és ha ők dolgoznak, akkor meg kell vizsgálnunk, hogy ezért a munkáért milyen…
V/7791 A "2007-2032. évekre vonatkozó "Legyen jobb a gyermekeknek!" Nemzeti Stratégia végrehajtása"
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előttünk fekvő nemzeti stratégia, amiről itt vitatkozunk, hangsúlyos helyen szerepelteti, hogy ezt a generációs szegénységi láncot meg kellene szakítani. Kulcsszerepet szán a tanulásnak, hiszen hivatkozik egyébként a tudásalapú társadalomra is. Va…
V/7791 A "2007-2032. évekre vonatkozó "Legyen jobb a gyermekeknek!" Nemzeti Stratégia végrehajtása"
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A gyermek érték és felelősség, és éppen ezért a felelős gyermekvállalás és a tudatos családtervezés sem lehet tabu, államtitkár úr, éppen ezért a Jobbik-Konzervatívok soha nem támogatta a Jelenlét-programot. (Rétvári Bence: Miért nem?) És tudj…
V/7791 A "2007-2032. évekre vonatkozó "Legyen jobb a gyermekeknek!" Nemzeti Stratégia végrehajtása"
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Elhangzott a vád, hogy kettős mércével viseltetik az ellenzék a pedofil-bűncselekményekkel kapcsolatosan. Tegyük tisztába! A Jobbik-Konzervatívok támogatja a szigort, sőt a vasszigort. Ugyanúgy elítéljük a NER-hez közeli bicskei rémeket, mint ahogy a…
T/7953 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint az Európai Unióban biztosítandó megfelelő minimálbérekről szóló, 2022. október 19-i (EU) 2022/2041 európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetését szolgáló törvénymódosítás
ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Az előbb itt hangzatos szavakat, illetve bekiabálásokat is hallottunk azzal kapcsolatosan, hogy a hazai, úgynevezett baloldalnak mennyire fontos a magyar munkások…
T/7953 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint az Európai Unióban biztosítandó megfelelő minimálbérekről szóló, 2022. október 19-i (EU) 2022/2041 európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetését szolgáló törvénymódosítás
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük, ki mit kínál! Tökéletesen igaza van képviselőtársamnak abban, hogy itt egyfajta ilyen kampánycsatározás folyt, hiszen a bülbülszavú kaviárbaloldal, amelyik igenis elárulta a magyar dolgozókat és a hazai munkavállaló…
T/7960 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előre bocsátom, hogy támogatni fogjuk ezt a törvényjavaslatot. Nem én vagyok az az országgyűlési képviselő, s reményeim szerint a pártom sem az, amely kifogást emelne amiat…
T/7960 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ANDER BALÁZS (Jobbik): Elnök Úr! Államtitkár úr! Szeretném megismételni két nagyon fontos kérdésemet, és kérem, válaszoljon rá. Tervezik‑e azt, hogy az 5150 forintos egynapos autópályamatrica-díjat ezer forintosra csökkentik, ugyanis a Jobbik-Konzervatívok véleménye szerint ez lenne a tisztességes h…