680 felszólalás
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Ivanics képviselő úrra szeretnék reagálni; azt mondta, hogy a jobbikosok igen aktívak a parlamenti munkában. Köszönöm szépen, hogy ha ezt ön is elismeri - nehéz lenne nem elismerni, hiszen nyilvánvaló tény. És hogy biztos, hogy azért vagyunk ilyen aktívak, mertho…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Ház! Részben kiegészíteném a Szilágyi György képviselőtársam által mondottakat, részben pedig Novák Előd képviselőtársamat pontosítva Ivády Gábor korábbi gondolataira is reagálnék. Az egyik: az, hogy legalább egyharmada a képviselőknek a tanácskozóképess…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dolog összekeveredett a vitában, ezeket szeretném tisztázni. Egyrészt felmerült, hogy az országgyűlési képviselők vonatkozásában egyéb politikai tisztségeket be kell-e tiltani vagy sem - erre gyakorlatilag már ké…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Szájról olvastam, így tudtam megállapítani, hogy valószínűleg én következem. A 302., 303., 304. számú ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni az összeférhetetlenségi szabályok, illetőleg a jogbiztonság alkotmányos alapelveinek összefüggésében. M…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Tisztelt Országgyűlés! Feltétlenül beszélni kell még az összeférhetetlenséggel kapcsolatban a feloszlatott társadalmi szervezetben való részvétel szabályairól, valamint a méltatlanságról is. Méltatlan, hogy a méltatlanság szabályrendszerét így akarják beemelni az Ötv.-be.…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! (Hangosítás nélkül:) Ez után a felszólalás után igazán felemelő élmény hozzászólni. (Hangosítással.) Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim, különösen Czira Képviselő Úr! Önök fogalmi dugóba keveredtek, vagy szándékosan keverik össze a szez…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Akkor most tudtuk meg az előbb, hogy ezek szerint Orbán Viktor is besunnyogott, mert országos listáról került be az Országgyűlés, csak ennyit erről. Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy ha nem lett volna vegyes választási rendszer Magyarországon, '94-b…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Az a helyzet, tisztelt Michl képviselőtársam, hogy az objektív valóság részben vagy egészben, időnként furcsán vagy tévesen tükröződik a tudatukban. A szocialisták motivációjáról nincs ismeretem, tehát elképzelhető, vagy nem zárható ki, hogy ilyen szándékok is ve…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Kétségtelen tény, hogy aki megfelelőképpen ismeri a XX. század történelmét, annak csak anatómiai értelemben lehet a szíve a bal oldalon, úgy hiszem, hogy ez egy percig sem lehet vitás azok számára, akikkel normálisan megtanították a magyar történelmet, illetve a…
T/5002 A közszolgálati tisztviselőkről
DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Alighanem egyetlen neves közigazgatási szakembernek sem lehet különösebben ínyére, hogy hajnali fél 4-kor kerül sor egy ilyen fontos törvény, egy ilyen fontos és kieme…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Biztos vagyok abban, hogy most a kormánypárti padsorokban ülő képviselők ellenzéki időszakukban nem támogatták ilyen lelkesen az időkeretes vitákat, és mi magunk is szégyenteljesnek tartjuk, hogy egy ilyen kiemelt súlyú tör…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy itt a jegyzői múltamat felemlegették, valóban, és elfogultsággal már csak azért sem lehet vádolni, mert egy háromezer lélekszám fölötti, most már kicsit az alá került településen voltam jegyző, tehát nem lehet…
T/4774 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénynek a büntethetőségi korhatár csökkentése érdekében szükséges módosításáról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik javaslata tartalmilag rendkívül könnyen értelmezhető, kristálytiszta és egyszerű. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Innentől kezdve fiatalkorúnak minősül minden 12-18. életév közötti, gyermekkorúnak pedig minde…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kétségtelen tény, hogy a szocialisták szellemi jogelődjei tűnnek a közvagyon eltüntetése, illetőleg az államosítás verhetetlen bajnokainak, de azt is láthatjuk, hogy a Fidesz-KDNP komoly erőfeszítéseket tesz, szorosan ott lohol a szocialist…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés történetében az egyik legmegdöbbentőbb törvényjavaslat tárgyalásához érkeztünk. Vitathatatlan tény ugyan, hogy a jelenlegi önkormányzati rendszer radikális vált…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Michl József Képviselőtársam! Ez a logika, amely szerint aki nincs velünk, az mind ellenünk van, olyan egyszerű, mint a pattintott kőbalta körülbelül. Már ne haragudjon, hogy ezt az erős kifejezést használom! Másrészt Vona…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Ilyen egyszerű, átlátszó trükkökkel nem fogom hagyni, hogy kiforgassák a szavainkat meg a Vona Gábor által megfogalmazott levélben foglaltakat. Amit ön felolvasott, az semmilyen módon nem ütközik a hatályos törvényekbe, úgy gondolom. Erkölcsileg meg politikailag minősíthet…
T/4855 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Meg kell mondanom önöknek, hogy egy döntően szakmai jellegű felszólalásra készültem, de az előttem szólók némileg részlegesen átírták, felülírták az elképzeléseimet. Néhány előttem szóló által e…
T/4865 A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Simon képviselő úrnak szeretnék reagálni a szavaira. Ne keltse azt a hamis látszatot, tisztelt képviselőtársam, hogy mi nem tudjuk, hogy mi újság van Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, akár az északi, akár a keleti megyékben. Attól, hogy mi nem…
T/4865 A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Tisztázzunk néhány félreértést, képviselő úr! Egy szóval nem mondtam, hogy a Fideszre meg a KDNP-re csak cigány emberek szavaznak, akár Hajdú-Bihar megyében, akár országos viszonylatban. Én azt állítottam többször, és ezt egyébként vállalni fogom ezután is és vál…
T/4865 A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Némileg szeretném pontosítani az államtitkár úr által elmondottakat, illetőleg szeretnék egy ellentétpárt felállítani, hogy ki mit támogat és ki mit nem támogat a parlamenti meg a bizottsági munka során. Azokat a Btk.-szigorításokat, amelyeket önök beterjesztette…
T/4865 A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Kevesebb mint két percet fogok igénybe venni. Arra lennék kíváncsi, államtitkár úr, hogy melyek ezek az eszközök, mert ön most mondott valamit, meg önök általában azt mondják, hogy úgy kell csinálni, hogy jó legyen, de nem mondják meg, hogy pontosan, aprópénzre váltva ez m…
T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért néhány megingathatatlan tényt szeretnék mondani Kovács képviselőtársamnak. Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy amíg ő itt miniszterelnök lesz, addig ebben az országban egykulcsos adórendszert nem fognak bevezetni. Elérkezett II. Viktor k…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Hoppá' Nagy Versmondó Péternek szeretném jelezni, hogy igen erősen messzire rúgta a labdát, tisztelt képviselő úr. A frakcióvezetőtől kezdve, az egész pártjuk attól hangos, hogy bízzuk a választókra. A választók meghoztak egy döntést a Jobb…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Hát örülök, hogy Gúr képviselő úr lelkében ilyen békesség honol, most már ugye ellenzéki időszakától kezdve ez jellemző rá. Köszönöm a jogi tanácsadást, felvilágosítást, köszönöm az atyai jó tanácsokat, hozzám intézett intelmeit. Hát, aligh…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Természetesen az 1. számú ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Teljesen egyértelmű, hogy két sarkalatos eleme van a javaslatunknak. Az egyik az 1990 óta, az önkormányzati rendszerben bekövetkezett vagyonvesztés következményeinek…
J/4456 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) H/4683 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfog
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Úgy látom, hogy a vitában kezdenek elmosódni a kontúrok (Derültség a Jobbik padsoraiban.), úgyhogy feltétlenül hozzá kell szólnom, mert egész egyszerűen ez a becsődölt szemlélet vérlázító. Az MSZP-frakción már nem is nagyon lepődöm meg, nem is kunczei magaslatokb…
J/4456 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) H/4683 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfog
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Feltétlenül reagálnom kell Nyakó István módosult tudatállapotban elkövetett, ripacskodással sűrűn teletűzdelt verbális ámokfutására. Amit ön itt előadott, az egészen elképesztő. Képviselő úr, hogy ha olyan messze lakna, mint amilyen ostobaságokat és butaságot öss…