73 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
BALASSA PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2012. évi I. törvény módosítására adtam be javaslatot, amely arról szól, hogy szenteste napja munkaszüneti nap legyen. Azt tudni kell, hogy Európa több országában ez már működik és létező dolog. Nyolc európai országban van 24-én, 25-…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
BALASSA PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! 5 óra 46 perckor elismerem, ez az első ilyen felszólalásom, amikor hajnalban itt kora reggel tárgyalunk egy ilyen ügyben. Számomra tanulságos, meglepő, de azt gondolom, ebben talán mindenki egyetért, hogy én tiszteletben tartom, a fide…
T/2033 Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságról és a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében az Európai Bizottság kérésére elfogadott egyes törvények módosításáról
BALASSA PÉTER, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszöntöm a meghívott vendégeket, és én kérek elnézést, hogy ilyen vitát kell meghallgatniuk, ilyen méltatlan vitát egy ilyen fontos kérdésben. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) De ‑ ahogy Horatius…
K/1750 Mit terveznek a légimentő bázisokkal?
BALASSA PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterhelyettes, Államtitkár Úr! 750-800 ezer embert érintő kérdésben kívánok felszólalni, ez pedig a légimentés. Előre is szeretném leszögezni, hogy minden egyes légimentőnek, légimentéssel foglalkozó szakembernek szeretné…
T/1611 A 2025. évi Oszakai Világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához kapcsolódó rendelkezésekről
BALASSA PÉTER, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársak! Kicsit hosszabb lenne a felszólalásom, és néhány módosító javaslatot tennék majd az oszakai világkiállítással kapcsolatban. Ha megengedik, tisztelt képviselőtársak,…
Napirend utáni felszólalások
BALASSA PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt meghívott Vendégek! Egy olyan ügyben szeretnék felszólalni, ami, azt gondolom, mindannyiunk életét és mindennapjainkat meghatározza, ez pedig az óraállítás megszüntetésének a szükségessége. 2022. október 18-án határozati javas…
K/460 Miért nem ingyenes az M86-os Szombathely és Vát közötti szakasza?
BALASSA PÉTER (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! (Sic! ‑ Dr. Koncz Zsófia felemeli a kezét.) Köszönöm, hogy utolsó szóbeli kérdésként feltehetem ezt, egy nagyon fontos téma. Egy újabb, a megyénket, Szombathelyt és környezetét érintő kérdésben kívánok s…
K/388 Hajlandó-e a kormány enyhíteni a lakhatási válságon Szombathelyen?
BALASSA PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy miniszter úr nincs jelen. Egy olyan ügyben szeretnék felszólalni, ami önöket nem nagyon érinti, de a választópolgáraikat igen. Lehetett volna az is a cím, hogy „bérlakást Szombathelyre!” Látszólag gomba módra nőnek Magya…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
BALASSA PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Három témában szeretnék a költségvetéshez és annak módosításához hozzászólni. Lehet, hogy a legkisebb költségvetési módosítást én fogom megtenni, az első témában ez 12 millió forint lesz, de egy társadalmi öss…
A/272 Mit gondol erről, Miniszter úr?
BALASSA PÉTER (Jobbik): Elfogadom természetesen.
A/272 Mit gondol erről, Miniszter úr?
BALASSA PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, államtitkár úr, és köszönöm kimerítő válaszát, csak attól félek, hogy a magyar adófizetőknek a pénztárcája fog kimerülni. Én kérem, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom javaslatát, a nullaszázalékos áfára való csökkentést az alapvető élelmiszerek áfájánál t…
Napirend utáni felszólalások
BALASSA PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelettel köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Ház! Mindenkinek jár a túlélés esélye. Egy olyan ügyről szeretnék beszélni, amely ma Magyarországon közel 700-800 ezer embert érint, ha a szűkebb pátriámat nézem, akkor Győr-Moson-Sopron megyét és Vas me…
Napirend utáni felszólalások
BALASSA PÉTER (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, köszönöm a lehetőséget. Első felszólalásom Szombathelyről és annak helyzetéről fog szólni. Szombathely Magyarország tizedik legnagyobb városa, olyan történelmi hagyományokkal rendelkezik, amely mind kereskedelmi, mind gazdaság…